Nézők nélkül final four sem lesz a kézilabdázóknál

handball TOPSHOTS Horizontal TEAM JOY TROPHY
Montpellier's players celebrate with the trophy after winning the Final match HBC Nantes vs HB Montpellier at the EHF Pokal men's Champions League Final Four competition on May 27, 2018 in Cologne, western Germany. (Photo by Patrik STOLLARZ / AFP) /
Vágólapra másolva!
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) elnöke, Michael Wiederer a Nemzeti Sportnak adott interjút. A sportvezető elmondta, a miért különbözik a női és férfi mezőnyben a Bajnokok Ligája final four lebonyolítása és azt is, miért a világbajnokság elé tették be a férfi tornát.

Kölnben a férfi, Budapesten a női tornát rendezik majd meg halasztott, új időpontban a koronavírus miatt. Előbbiben csak négy utóbbiban viszont nyolc csapat versenyezhet még. Michael Wiederer szerint a klubokkal egyeztetve hozták meg a döntéseket.

„Fontos leszögezni, hogy a klubok képviselőinek teljes egyetértésével döntöttünk a halasztott rendezés mellett. A férfi Bajnokok Ligája esetében is megvizsgáltuk a kieséses szakasz őszi lejátszásának lehetőségét. Azonban tekintettel a sűrű versenynaptárra, valamint a következő idénytől érvényes, valószínűleg eltérő partnereket hozó új média- és marketingszerződésre, ez nem volt megvalósítható" – mondta Wiederer.

Vagy nézők előtt vagy sehogy nem lesz ünneplés Forrás: AFP/Patrik Stollarz

„A négyes döntő első alternatív dátumaként az EHF már március második hetében megjelölte augusztus 22-ét és 23-át. Miután különböző kormányzati intézkedések születtek, gondolok például a tömegrendezvények tiltására vagy az utazási korlátozásokra, vésztervet készítettünk helyi partnereinkkel és a kölni városvezetéssel, egyúttal lefoglaltuk december 28-ra és 29-re a Lanxess Arénát. Lehet azt mondani, hogy ez nem ideális. Bár megjegyzem, a jelenlegi helyzetben azt a kérdést is feltehetjük, mi számít egyáltalán ideálisnak?"

Wiederer elmondta, nem akarnak nézők nélküli meccseket, „amelyek ráadásul úgy járnának jelentős költséggel, hogy azt nem fedeznék a jegybevételek. Ahogy a férfiak esetében, Budapesten sem szeretnénk final fourt nézők nélkül. Ebben egyetértés van a klubokkal és a magyar szövetséggel mint helyi rendezővel. Ahogy azt már jeleztük, ha szeptemberben nem lehet játszani, akkor októberben keresünk új időpontot az eseménynek."

A teljes interjú ITT olvasható.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!