Kovács Ferenc maradt a röplabdaszövetség elnöke
![női röplabda, Nyíregyháza - Békéscsaba](https://cdn.origo.hu/2023/12/7IkKGn9L8HmIZQC3SWxAZ22W8aMq143T9Irv8Bj2X08/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI1NGVhYzE3ODFiZjRiYTU5ZGUxNDQxZjYyNzc5MTIx.webp)
A sportvezetőt, aki egyedüli jelölt volt a posztra, egyhangúlag választották ismét elnöknek. Kovács Ferenc, aki egyben Nyíregyháza polgármestere is, 2015 óta az MRSZ elnöke. Azóta a sportág látványos fejlődésen ment keresztül: a női válogatott három Európa-bajnokságon vett részt, a tavalyi kontinensviadalnak ráadásul Magyarország társházigazdája volt.
A tíztagú elnökség összetétele ugyanakkor jelentősen változott, az eddigi tagok közül csak Ancsin Ildikó, Baran Ádám és Orosz Ferenc lesz tagja ezúttal is a testületnek. Mellettük Buday Balázs, Kárpáti László, Németh Lajos, Sarlós Márton, Tálos Péter, Varga Péter és Weczera Csaba alkotja majd a legfőbb döntéshozó szervet.
A sportág 2017-ben bekerült a látvány-csapatsportágak közé: ennek köszönhetően három év alatt 25 milliárd forinthoz jutott a röplabdázás, a különböző felnőtt és korosztályos versenyekre nevezett csapatok száma pedig a négyszeresére nőtt.
Az új, ötéves elnöki program kiemelt projektje a Magyar Röplabdázás Háza megépítése.
Ezen kívül fontos pont még, hogy további infrastrukturális fejlesztések történjenek, újraépítsék az edzőképzést, illetve regionális akadémia rendszerre álljon át az utánpótlásképzés.