Görbicz Anita, az MKSZ elnökségi tagja azzal kezdte, hogy egy rendkívüli az idei év. Nem lehet tudni, hogy ki milyen formában van, nem lehet tudni, hogy ki milyen kerettel tud egy-egy találkozóra kiállni. Éppen ezért a szövetség ezúttal nem fogalmazott meg elvárásokat a nemzeti csapattal szemben.
„Nagyon jó eredményt szeretnénk elérni"
– mondta Görbicz.
A szokásos munkamegosztás szerint zajlik az életünk. Nagyon örülünk, hogy lesz Eb, addig pedig igyekszünk felhasználni minden egyes gyakorlást, hogy jobbak legyünk. Próbálunk rövid távú célokat megfogalmazni, úgy szeretnénk nekivágni az Európa-bajnokságnak. Egy álom vált valóra, hogy képviselhetem a hazámat, már nagyon várom a tornát
– mondta Danyi Gábor, aki Elek Gáborral együtt idén márciusban vette át a nemzeti csapat irányítását Kim Rasmussentől.
"Már többen is mondták, hogy kaotikus a helyzet, és nem lehet normálisan készülni. A magyar válogatott idén még nem játszott mérkőzést, de ez a többiekre is igaz.
Nehéz megjósolni, hogy mi várhat majd ránk Dániában. A csoportellenfeleink a horvátok, a szerbek és a hollandok lesznek, közülük egyedül a hollandok játszottak a közelmúltban mérkőzést.
Látjuk azt, hogy milyen keretekkel jönnek a csapatok, de megjósolhatatlan, hogy ki milyen állapotban érkezik. Rengeteg olyan játékosunk van, aki nagyon kevés mérkőzést játszott az ősszel. A járvány utóhatása, hogy többségük nehezen tud visszajönni abba a fizikai állapotba, amiben az egész helyzet előtt volt. Orosz rulett lesz az egész" – beszélt Elek Gábor az eddig példátlan, nehéz körülményekről.
A két svéd mérkőzés lesz az első, ahol a Danyi, Elek páros együtt irányíthatja a válogatottat. Közülük a Győri Audi ETO vezetőedzőjeként is dolgozó Danyi lesz a védekezésért, az FTC-Rail Cargo Hungáriát irányító Elek pedig a támadásokért lesz felelős.
A csapatkapitány Kovacsics Anikó a játékosok szempontjából világított rá a helyzet nehézségére:
„A legnagyobb kihívás számunkra a bizonytalanság.
Az egész őszünk arról szólt, hogy nem tudjuk, mi lesz holnap, lesz-e mérkőzés- lesz-e Eb, mikor lesz döntés.
A mentális állapot lesz az egyik legnagyobb kérdés, de a fizikai állapotunk sem biztos, hogy megfelelő. Mégis, ha csapatként együtt küzdünk, akkor lehet keresnivalónk a tornán."
A 28 éves Tóth Eszter, újoncként lehet ott a dániai kontinensviadalon:
Hatalmas megtiszteltetés itt lenni a válogatottban, már régóta szerettem volna megkapni a meghívót. Szeptember végén egy rövid összetartás során már belekóstolhattam a légkörben, örülök, hogy az Eb-re is utazhatok a csapatban.
"Sokkal érettebb lett a játékom, amivel fel tudtam hívni magamra a figyelmet. Húzóembere tudtam lenni a klubcsapatomnak, ennek köszönhetem a behívót. Én is a csapategységet emelném ki, mint erősségünk – mondta az MTK irányítója.
Danyi a keret összetételéről elárulta, hogy a legjobb formában lévő játékosok alkotják a mieink keretét. A legjobb 18 játékosból fog kikerülni az aktuális 16-os meccskeret. Nem csak egy mérkőzésre előre gondolkodnak, szeretnénk elosztani a terheket a minél jobb és hosszabb szereplés reményében.
Görbicz a szerepkörével kapcsolatban pozitívan beszélt: „Nagyon jól érzem magam ebben a szerepben.
Amiben tudok segíteni az, hogy egy kapocs vagyok az edzők és a játékosok között. Amit látok a pályán, abban megpróbálok segíteni. Szerencsére a lányok is fogékonyak arra, amit mondok, ez külön öröm a számomra.
A csapategység tényleg kezd összeállni, nagyon hosszú Eb lesz, próbálok mindenben segíteni. Azzal már nem foglalkozunk, hogy jó vagy rossz az, hogy megrendezik a tornát. Bízunk benne, hogy a körülmények adottak lesznek ahhoz, hogy csak a játékra tudjunk koncentrálni.
"Ennek a csapatnak a legfontosabb feladata az olimpiai selejtező sikeres megvívása lesz márciusban, nagyon jól jön nekünk ez az Európa-bajnokság"
– mondta Elek Gábor, a távlati célokat is megvilágítva.
A csapat pénteken először Svédországba utazik, hogy két felkészülési mérkőzésen lépjen pályára a hazaiak ellen. Utána érkezik meg válogatott Dániába, hogy Koldingban megkezdje remélhetőleg minél hosszabb szereplését a kontinensviadalon.