Ebbe az európai fővárosba megy a legkevesebb turista

Vágólapra másolva!
Európa egyik legkevésbé látogatott fővárosa egyben az egyik legalacsonyabb népsűrűségű fővárosa is - ez Luxembourg. Ritkán keresik fel a turisták, holott rendkívül közel van például az Egyesült Királysághoz, Németországhoz vagy Franciaországhoz, és számos látnivalóval is rendelkezik. Emellett a lakosság száma nagyon alacsony.
Vágólapra másolva!

Európa legkedveltebb úti céljai, Róma, London és Párizs nyaranta több tízmillió látogatót is fogadnak. De vannak Európában sokkal ritkábban látogatott városok is, amelyek pedig egészen mást kínálnak a kontinens nagyobb településeinek szmogos, pörgős tempójához képest. Luxembourg városa az egyik ilyen. 

Évente körülbelül egymillió turista keresi fel a Franciaország, Belgium és Németország közé ékelődő Luxemburg fővárosát. Ez ahhoz képest egészen elnyésző szám, hogy 2024 végéig várhatóan több mint 50 millióan látogatnak Párizsba, illetve Franciaországba több mint 101 millió látogató érkezik ebben az évben - írja a Mirror.

Nem könnyű egyébként megmondani, hogy valóban Luxembourg lenne-e a kontinens legkevésbé látogatott fővárosa, mivel a különböző forrásokból eltérő adatok derülnek ki, de minden bizonnyal Szarajevóval, Vilniusszal és Tbiliszivel van versenyben.

Az viszont bizonyos, hogy Európa legalacsonyabb népsűrűségű fővárosa, négyzetkilométerenként mindössze 1700 lakossal. Ez a szám Párizsban 20.025, míg Londonban 5640 fő. Luxembourg nagy része park, erdős terület és farmergazdaság, amiben nagyon különbözik a nagyobb európai fővárosoktól, hiszen egyfajta szabadságérzetet ad.

Luxembourg
Az Európai Unió Bíróságának épülete Luxembourgban
Fotó: AFP

Az UNESCO Világörökség részét képező régi negyedektől kezdve, a Petrusse és Bock kazamatákig, valamint a Nemzeti Múzeumig a város rengeteg látnivalót kínál, amelyek mind gyalogosan elérhetők. A Luxembourgba látogatók közül sokak számára megdöbbentő az a szurdok, amely kettéválasztja a városközpontot.

A mély völgyekre és a magas sziklákra alapozva hozták létre 963-ban a Lucilinburhucot (Kis kastély), amely „Észak Gibraltárjaként” is ismert.

Luxembourg városának különleges vizuális identitást kölcsönöznek a kastélyromok, és az olyan építészeti gyöngyszemek, mint például az Adolphe-híd, a városháza, a Place d'Armes, a Nagyhercegi palota, a Notre-Dame-székesegyház és a Gëlle Fra (Arany hölgy), valamint a romantikus folyóparti parkok.

Az óvárosban apátságok és más patinás épületek láthatók, amelyek ma már kulturális célokat szolgálnak, de ne feledkezzünk meg az olyan modern negyedekről sem, mint a Kirchberg, ahol további csodálatos látnivalók találhatók, köztük a Modern Művészeti Múzeum. Az egész évben látogatható helyek közül pedig kiemelhető a Schueberfouer vidámpark.

Az ingyenes tömegközlekedésnek köszönhetően az országon belüli közlekedés meglehetősen egyszerű. A városba pedig könnyen el lehet jutni vonattal is Franciaországból és Németországból. A főváros 20 perces buszútra található a luxemburgi repülőtértől. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!