Megvan, kik játsszák a női kosárlabda-vb döntőjét
![Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/2UTjsLBHotSCwiz0KP7Lr4W54jtvLeoyxqQ07ezl_8w/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NlODY4ZTBjZmRkOTQwMjI5OTIzNjdhMzgyMGUzZTUy.webp)
A címvédő Egyesült Államok válogatottja a kanadaiak felett aratott sima győzelemmel jutott döntőbe.
Az egész mérkőzésen remekül védekező amerikaiak gyakorlatilag kevesebb mint négy perc alatt eldöntötték a találkozót, azt ugyanis egy 15-0-s sorozattal kezdték.
A végig pontatlanul - 22 százalékkal - dobó kanadaiak ezt követően sem tudták megnehezíteni szomszédaik dolgát: a sorozatban 29. vb-mérkőzésükön nyertes, egymás utáni negyedik aranyérmükre hajtó amerikaiak előnyüket folyamatosan növelve ünnepelhettek kiütéses sikert.
A másik elődöntőben a kínaiak óriási meccset játszottak a házigazda ausztrálokkal, a két együttes szinte az egész találkozón fej fej mellett haladt. A legnagyobb különbség nyolc pont volt a felek között a kínaiak javára a harmadik negyed elején. A házigazda a záró játékrész hajrájára megfordította a találkozót,
de Vang Sze-jü négy másodperccel a vége előtt értékesített büntetőinek köszönhetően végül a kínaiak örülhettek, akik 1994 után másodszor játszhatnak döntőt világbajnokságon.
Eredmények, elődöntő:
Kína-Ausztrália 61-59 (13-17, 23-13, 11-14, 14-15)
Egyesült Államok-Kanada 83-43 (27-7, 18-14, 22-8, 16-14)
A két döntős szombaton, magyar idő szerint reggel 8 órakor vívja egymással a finálét.