A magyar bajnok Sopron helyett a Győr szerepel a női kosárlabda Euroligában
![NOVOMATIC Aréna, Sopron, DVTK, DVTK-HUN-THERM, SERCO UNI GYŐR, Győr, 2023.03.10., Kosárlabda, Női kosárlabda, Női,](https://cdn.origo.hu/2023/12/qIb7yA6XyMcEdPEgHEyn6TMk1ZuQ-dcYZaTbL0x4EHA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZmODcwYTNmZTg3OTRiMWNiYzIwZGIzZjJlYjAxYmI0.webp)
A nemzetközi szövetség csütörtöki tájékoztatása szerint a Rába-partiak a 13 csapatos elitmezőnyben kaptak helyet, míg a miskolci együttes kiemeltként - azaz a visszavágón odahaza játszva - kezdi meg a hat klubot felvonultató kvalifikációt, melyből három kerül a főtáblára. A selejtező vesztesei a második vonalnak számító Európa Kupában indulhatnak majd.
A magyar bajnok és tavaly Euroliga-győztes Sopron Basket egy hónapja bejelentette, hogy anyagi okokból nem indul a nemzetközi porondon a következő szezonban.
A Győrön - és esetleg a DVTK-n - kívül is lesznek magyar érdekeltségű csapatok az Euroligában, ugyanis a jelenleg a WNBA-s Minnesota Lynxet erősítő Juhász Dorka az olasz Schióban lép majd pályára, míg a török Mersin nemrég szerződtette a válogatott Kiss Virágot és Studer Ágnest.
Az orosz egyesületek az ukrajnai háború miatt továbbra sem szerepelhetnek a kontinentális kosárkupákban.
Az Euroliga főtáblájának és selejtezőjének a sorsolására augusztus 9-én kerül sor Münchenben.
A magyar szövetség honlapjának csütörtöki híradása szerint az Atomerőmű KSC Szekszárd és az NKA Universitas PEAC is a főtáblán szerepel majd, a selejtezőben nem lesz magyar együttes.
A 12 négycsapatos csoport sorsolására augusztus 9-én kerül sor.
A női Euroliga főtáblás csapatai:
SERCO UNI GYŐR, Fenerbahce (török), Valencia (spanyol), ASVEL (francia), Schio (olasz), USK Praha (cseh), Lublin (lengyel), Mersin (török), Zaragoza (spanyol), Landes (francia), Bologna (olasz), Salamanca (spanyol), Villeneuve d'Ascq-LM (francia)
A selejtező csapatai:
DVTK HUN-THERM, Riga (lett), Polkowice (lengyel), Sepsi-SIC (román), London Lions (brit), Besiktas (török)