A magyar szövetség (MKOSZ) honlapjának beszámolója szerint a 25 esztendős, 211 centi magas, amerikai születésű Nathan Reuvers az euroligás Valencia Basket kosarasa volt az előző évadban, és még két évig szerződés köti a spanyol klubhoz. A jövőben a magyar válogatott rendelkezésére álló erőcsatár az ACB Ligában 4,6 pontot és 1,6 lepattanót, míg az Euroligában 4,9 pontot és 2,3 lepattanót átlagolt a legutóbbi idényben.
A kosárlabdázó a 2022/23-as szezonban az olasz Reggio Emiliában játszott, ahol 9,6 pont, 4,1 lepattanó és 1,2 blokk volt az átlagos teljesítménye, ami mellé közel negyvenszázalékos hatékonysággal célzott a hármasvonalon kívülről. Az olasz klubot megelőzően a horvát Cibona Zagrebben szerepelt, ott az ABA Ligában 10,7 pont, 5,1 lepattanó és 1,6 blokk voltak a mutatói.
Nathan Reuvers korábban a Wisconsin Egyetemre járt, és meghatározó teljesítményt nyújtott, főleg védekezésben: négyéves NCAA-karrierje végén
az egyetem történetének legtöbb blokkot kiosztó játékosaként állt profinak
– számolt be róla az MTI a hunbasket.hu írása alapján. Legjobb éve a harmadik (a 2019-20-as szezon) volt, amikor 13,1 pontos, 4,5 lepattanós és 1,9 blokkos átlagokat hozott össze.
Az immáron magyar álampolgár Nathan Reuversre a későbbiekben Gasper Okorn szövetségi kapitány is számíthat.
A magyar együttes jelenleg, június 11-éig a székesfehérvári MKOSZ Edzőközpontban közös felkészülésen vesz részt.
A nemzeti csapat novemberben vív legközelebb tétmeccseket, az Európa-bajnoki selejtezősorozatban előbb fogadja a törököket, majd három nappal később Törökországba látogat. A válogatott az első két kvalifikációs mérkőzését elvesztette februárban.
A júniusi keret:
Benke Szilárd (Falco-Vulcano Energia KC Szombathely), Filipovic Stefan (Budapesti Honvéd SE), Filipovity Marko (Kometa Kaposvári KK), Golomán György (Basquet Girona, Spanyolország), Keller Ákos (Falco-Vulcano Energia KC Szombathely), Lukács Norbert (NHSZ-Szolnoki Olajbányász), Meleg Gergő (NKA Universitas Pécs), Perl Zoltán (Falco-Vulcano Energia KC Szombathely), Pongó Marcell (Falco-Vulcano Energia KC Szombathely), Somogyi Ádám (MoraBanc Andorra, Spanyolország), Tanoh Dez András (Falco-Vulcano Energia KC Szombathely), Valerio-Bodon Vincent (South Bay Lakers, G-League, Egyesült Államok)