Még mindig 2008-ban élnek az oroszok

Vágólapra másolva!
Dick Advocaat 2012-ben is a 2008-as társaságra építi az orosz válogatottat, ami részben érthető, hiszen akkor a közönséget lenyűgözve négy közé jutott a csapat. A kísérletező kedv teljes hiánya miatt a holland kapitány nem túl népszerű hazájában, ám ha a jobbára unott fejjel poroszkáló Arsavin előhúz valamit a régiből, ezen a nyári Európa-bajnokságon is messzire vezetheti Oroszországot. 
Vágólapra másolva!

Miért érdemes szurkolni nekik?

A kelet-európai országok közül az oroszoknak van a legnagyobb esélyük arra, hogy kimagasló eredményt érjenek el. Az oroszok négy évvel ezelőtt is remekül futballoztak, sok szurkolót szereztek maguknak, akik most is nekik szoríthatnak majd.

Hogyan lehet legyőzni őket?

Ha az ellenfél ráállít egy kullancsot Andrej Arsavinra, és kikapcsolja őt az összjátékból, vagy elveszi a kedvét, akkor kihúzza az oroszok méregfogát. Egy másik kulcspozíció a balhátvéd posztja, itt az alaphelyzetben középpályás Jurij Zsirkov szerepel, aki sokat fut fel, rendszeresen terület nyílik mögötte, amit ki lehet használni.

Mit várunk tőlük?

A selejtezők során az oroszok három fontos mérkőzésen is úgy nyertek, hogy az egyik góljuk megpattanó lövésből született, így játékosaik alighanem igyekeznek majd mindenhonnan kapura lőni. Arsavin a tőle megszokott unott fejjel poroszkál a pályán, mégsem merik lecserélni, mert bármikor megvillanhat.

Kire figyelünk?

Az Arsenal-drukkerek valószínűleg másként gondolják, de Arsavin még mindig képes arra, hogy sikerre vigye a csapatot, csak elég motiváltnak kell lennie. Dick Advocaat neki adta a csapatkapitányi karszalagot, és a Zenitbe hazatérve a játéklehetőséggel sincs hiba, vagyis a középpályás éppen az Eb-re kerülhet csúcsformába.

Forrás: AFP/Kirill Kurdyavtsev

A gyenge pont

Az oroszok ugyan 17 gólt szereztek a selejtezők során, de ebből nyolcat Andorra ellen, vagyis a többi nyolc mérkőzésen mindössze kilencszer voltak eredményesek. Ugyan vannak remek támadóik, de a kreativitás hiánycikk, főleg, hogy Alan Dzagojev megsérült - bár az Eb-keretbe így is bekerült. A védelem pedig összeszokott és rutinos, de nem túl gyors, ráadásul nagy nyomás alatt elemi hibákra képes.

Róluk mondták

"Négy évvel idősebbek lettek, de még mindig erősek és veszélyesek. Nagyon jó csapatuk van, a játékosok nagyon összeszokottak, és hasonló stílusban futballoznak, mint Németország vagy Hollandia" - jelentette ki a dán szövetségi kapitány, Morten Olsen az után, hogy csapata 2-0-ra kikapott az oroszoktól.

Kapusok: 6/10

A selejtezősorozat kezdetén a kapusposzt tűnt a legbiztosabb csapatrésznek, Igor Akinfejev kirobbanthatatlan volt a csapatból. A 25 évesen már ötvenszeres válogatott kapus azonban tavaly augusztusban térdszalagszakadást szenvedett, és azóta nem lépett pályára. Advocaat azóta négy kapust is kipróbált, és úgy tűnik, Vjacseszlav Malafejev lesz a befutó, de ő sem tűnik megnyugtató megoldásnak.

Védelem: 8/10

Papíron a legerősebb csapatrész, elvégre a válogatott a selejtezők során mindössze négy gólt kapott, ennél jobban csak az olaszok védekeztek. A védőnégyes végig ugyanaz volt, az Anjukov, Ignasevics, Vaszilij Berezuckij, Zsirkov négyest elsősorban rutinja és összeszokottsága segítette, mögöttük azonban nincs megfelelő helyettes, és Vaszilij Berezuckij sérülése miatt lemaradt a tornáról.

Középpálya: 7/10

Rutinban itt sincs hiány, Advocaat a 2008-as Eb-n látott együttesre épít. Az egyetlen új játékos, aki tartósan beépült, Dzagojev volt, aki azonban március végén megsérült, így kétségessé vált a szereplése. Nélküle kevés igazán kreatív játékos marad: középen Igor Szemsov, Roman Sirokov és Igor Gyeniszov masszív falat alkot. Nagyon sok múlik azon, hogy Arsavin milyen formában érkezik az Eb-re.

Csatársor: 7/10

Az oroszok a selejtezősorozat nagy részében 4-3-3-as rendszerben futballoztak, ami azonban időnként 4-2-3-1-re módosult. A középcsatár posztján jelenleg Alekszandr Kerzsakov az alapember, aki annyiban jobb megoldás Pavel Pogrebnyaknál és Roman Pavljucsenkónál, hogy sokkal mozgékonyabb, és nem csak várja a labdákat a tizenhatoson belül. A helyzetkihasználással nincs gond, csak jusson el a labda a centerig.

Szövetségi kapitány: 7/10

Többször is úgy tűnt, hogy Advocaatot kirúgják, de a szövetség kitartott a holland szakember mellett, aki végül kivitte a csapatot az Eb-re. Ennek ellenére az orosz közvélemény nem kedveli, főleg azzal vádolják, hogy túlságosan bátortalan az új játékosok kipróbálásában. Advocaat rutinja azonban kifejezetten jól jöhet az Európa-bajnokságon.

Összesen: 35/50



Tanácsunk a szövetségi kapitánynak

Az orosz labdarúgásnak is akadnak fiatal tehetségei, akiket érdemes lenne többet használni. A balhátvéd posztján például mindenképpen érdemes lett volna kipróbálni a CSZKA Moszkvából Georgi Scsennyikovot, aki ugyan csak 20 éves, de már több mint 50 bajnokin szerepelt, és a BL-ben is van 14 találkozója. De kaphatott volna több lehetőséget a Zenit jobbszélsője, Vlagyimir Bisztrov is - végül egyikük sem lett az Eb-keret tagja.

Út Ukrajnába és Lengyelországba

Miután a csapat lemaradt a 2010-es világbajnokságról, az Eb-re kötelező volt a kijutás, főleg, hogy a selejtezők sorsolása kifejezetten kegyes volt. Ehhez képest az oroszok rögtön a második meccsüket elveszítették Szlovákia ellen hazai pályán, ami alaposan megnehezítette helyzetüket. A következő mérkőzésen Írországban sikerült javítani, igaz, Arsavinék majdnem itt is botlottak, hiszen 3-0-s vezetés után vért izzadtak, hogy nyerjenek. A csapat a folytatásban sem brillírozott, az örmények elleni idegenbeli és az írek elleni hazai 0-0 is nagyon gyenge produkció volt, azonban a sok egygólos győzelem (négyszer is így nyert) meghozta az eredményét. A sorsdöntő a Szlovákia elleni idegenbeli találkozó volt, ahol úgy sikerült győzni 1-0-ra, hogy Dzagojev gólja egy szerencsésen megpattanó lövésből született.

Csoportellenfelek: Csehország, Lengyelország, Görögország.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!