Felszálló ágban a magyar sakkozás

A fellendülés legfontosabb jele, hogy Lékó Péter kihívhatja a világbajnokot, két játékosunk pedig helyet kapott a világválogatottban. Kállai Gábor, a szövetség szakmai igazgatója úgy véli, egy kiemelkedő tudású sakkozó tesz annyit az országimázsért, mint egy Nobel-díjas tudós. A szövetség vezetői azonban nem csak a versenyszerűen játszó tizenkétezer hazai sakkozó érdekeit képviselik. Azt szeretnék, ha minden érettségiző tudna sakkozni, mert a játék számos olyan dologra megtanít, amelynek hasznát veszi a felnövekvő generáció.

És erre törekszenek a szövetség vezetői is. Azt szeretnék, ha minden érettségiző tudna sakkozni; az iskolákba az elmúlt években több ezer sakk-készletet juttattak el, több tucat tanintézetben oktatják a sakkot. Programok, CD-k már vannak, és sakktanárokat is akarnak képezni. "A nyugat-európai országokban a lakosság mintegy tíz százaléka tud sakkozni, és ahogy haladunk kelet felé, úgy növekszik ez a szám, nálunk valahol húsz és harminc százalék között van." Ez két-három millió sakkozni tudó, a szövetséghez viszont hivatalosan csak tizenkétezren tartoznak, ennyien játszanak versenyszerűen.

A sakkra azt szokták mondani, hogy több mint sport. Kállai kevésbé arisztokratikusan közelíti meg a kérdést. Szerinte esetenként kevesebb is, mert nem látványsport, egy partit nem lehet 5-0-ra megnyerni, és csak bizonyos előképzettséggel élvezhető a játék. "Intellektuálisan viszont jóval többet nyújt, fejleszti az analizálási képességet, nem véletlen, hogy aki abbahagyja a versenyszerű sakkozást, az megtalálja a helyét az életben. A sakk olyan dolgokra tanít, amire szüksége van a felnövő generációnak - számítógépre, angolra -, és folyamatos önképzésre nevel. Úgy is lehet mondani, hogy a sakk önmagában semmire sem használható, de minden képességre fejlesztő hatással van."

Kállai Gábor tovább sorolja: a sakk segíthet az elektronikus társadalom kialakításában, a drogmegelőzésben, sőt még az európai uniós csatlakozásban is. Létre akarnak hozni ugyanis egy európai edzői hálózatot, ez segítség lesz pályakezdőknek, pedagógusoknak, munkanélkülieknek. A forrást attól a pályázattól remélik, amelyet az Európai Sakkunió nyújt be az EU munkahely-teremtési alapjához.

Ahogy gyorsul a világ, úgy gyorsul a sakk is, jönnek a rapid- meg a villámpartik. De azért Kállai Gábor szerint a hétórás játszma az igazi, a másik kettő meg olyan, mint a labdarúgás mellett a kispályás futball és a lábtenisz, vagyis népszerűsítésre kiváló. A klasszikus partik teremtenek igazi szellemi értéket, és válnak a kultúra részévé azzal, hogy dokumentálhatók, újrajátszhatók. Tudjuk, hogyan lépett az egymás elleni partijában Einstein és Oppenheimer, meg hogy mire ment Kempelen Farkas automatájával Napóleon. Hogy aztán a félórás partik jobban érdeklik a szponzorokat, az már az üzlet dolga, beavatkozni nem nagyon lehet, és nem is kell.

Lékó Péter a hagyományos versenysakkban alkotott nagyot, a jövő tavasszal a világbajnoki címért játszhat a címvédő Kramnyikkal, a hazai remények szerint Budapesten. A magyarok közül száz éve Maróczy Gézának volt hasonló esélye, de nem tudott annyi pénzt összeszedni, amennyi elég lett volna Lasker kihívásához. A másfél-kétmillió dolláros díjalap előteremtése most nem Lékó feladata lesz, még csak nem is a szövetségé, de Kállai szerint állami támogatás nélkül Budapestnek jelentkeznie sem érdemes, a szervezési költségek ugyanis mintegy félmillió dollárra rúgnak. Ez a pénz állami szinten megtérül, adókból, szállodai bevételekből, úgy, mint a Forma-1-ben. Az országreklám, az internetes érdeklődés pedig nehezen forintosítható; a világbajnokjelöltek dortmundi tornáját mindennap közel kétmillióan követték a világhálón.

Lépesfalvi Zoltán