Az országúti kerékpáros Tyler Hamilton egyik B-próbája pozitív, míg a másik negatív lett. Mindezt az athéni olimpia időfutam bajnokának csapata, a Phonak jelentette be.
Kedden derült ki, hogy az augusztus 19-én az ötkarikás játékokon, valamint a szeptember 18-án a Vuelta a Espanán elvégzett vérteszt is tiltott transzfúziót mutatott ki az amerikai kerekesnél, a B-próba azonban csak az utóbbi eredményét igazolta. Hamilton ártatlannak tartja magát.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság csütörtök este megerősítette a svájci klub állítását, így a 33 éves világklasszis megtarthatja aranyérmét, s ügyét ezzel lezárták. Az indoklás szerint a B-próba nem bizonyította minden kétséget kizáróan a vérátömlesztés tényét. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) egyelőre nem kommentálta a történteket.
Hamilton ezzel még nem lélegezhet fel teljesen, hiszen a pozitív esete miatt akár két évre is eltilthatja az UCI.