"Ha csak nem tekintjük annak azt, hogy egyelőre teljesen leállt az építkezés" - közölte Keszthelyi. "Természetesen tudnánk mit csinálni, hiszen az ártól függetlenül építhetnénk a műugrótornyot, valamint a lelátókat, de egyelőre nem tehetünk mást, mint várunk, és persze bizakodunk, hogy a munkásaink nemsokára visszatérhetnek. No és hogy egy-két héten belül levonul az árhullám."
A főmérnök úgy vélte, problémát az jelentene, ha egy hónapig tartósan magas maradna a vízszint, a két új medence - a tízpályás, ötven méteres úszómedence, valamint az új műugró - burkolási munkáival ugyanis még nem végeztek, ugyanakkor ezeket most tele kellett tölteni, nehogy az ár miatt alulról óriási nyomóerőt kifejtő víz felnyomja az aljzatot, vagy áttörje a lefolyók tolózárját.
"Ahhoz, hogy a medencékből leengedhessük a vizet, legalább öt méterig kell visszamennie a Dunának a jelenlegi nyolc és félről, addig sajnos csak a felső szerkezeteket tudjuk építeni" - tette hozzá Keszthelyi, aki jelezte, van egy hónapnyi tartalék az ütemezésben, legalábbis az úszó-Eb szempontjából.
Abban viszont egyelőre csak reménykedni tudnak, hogy a Duna nem önti el az építkezés helyszínét, az ugyanis rendkívül megnehezítené az építtetők dolgát, elvégre a takarítás, fertőtlenítés, kárhelyreállítás további értékes napokat emésztene fel.
"Amikor kint jártam a szigeten, a víz az uszoda magasságában még nem érte el a homokzsákokat, a szakemberek egyébként is állítják, a jelenlegi formában kilenc méterig képes ellenállni az ideiglenes töltés. Bízunk abban, hogy nyolchatvannál tényleg nem lesz magasabb a Duna" - vélekedett a főmérnök.
Keszthelyi ugyanakkor jelezte: a most kiesett időt később csak úgy lehet behozni, ha az uszoda elkészültekor valamennyi illetékes szakhatóság rendkívüli eljárásban adja ki az engedélyeket: "Az egy dolog, hogy elkészülünk, utána azonban a használatba vételhez szükséges engedélyek beszerzése még akkor is két-három hét, ha mindenki úgy működik a hivatalokban, ahogy egyébként nem szokott - jelentette ki a főmérnök.
" Ha ugyanolyan rugalmatlanság lesz tapasztalható, mint az építési engedély kiadásánál, akkor alighanem keresztet vethetünk az Európa-bajnokságra. Remélem, erre nem kerül sor, és mindenki szívügyének tekinti a rendezvényt, mint ahogy mindannyian reméljük, az építés hajrájában és az átadás előtti időszakban igen hatékony lesz az együttműködés a kormányzattal és az önkormányzattal."
A margitszigeti építkezés leállításának hírére eképpen reagált Gyárfás Tamás, az úszószövetség elnöke: "Lehet, hogy megköveznek, de most hatodrangú az uszoda és az Európa-bajnokság, amikor sok-sok ember válhat hajléktalanná, veszítheti el értékeit, egy élet munkáját. Az Eb nagyon fontos számunkra, de most többről van szó."