A milánói Corriere della Sera és Gazetta dello Sport propaganda céljából tervezte egy nagyszabású kerékpárverseny megszervezését és finanszírozását, de az utóbbi gyorsabbnak bizonyult e téren. Így a Gazetta dello Sport lett az azóta is nagy népszerűségnek örvendő, évente megrendezésre kerülő körverseny szülőatyja.
Az idei verseny azonban nemcsak a megmérettetés jegyében telik majd. A versengés izgalmai mellett nagy szerepet kap - az olaszokra oly jellemző - ünneplés, a tiszteletadás és a megemlékezés.
Az esemény rendhagyó elemei közül az első a rajt helyszíne, hiszen a versenyzők Belgiumból indulnak útra. Ez az olasz verseny történetében először fordul elő. Ezzel a gesztussal a verseny szervezői az ott élő kétszázezer olasz előtt szeretnék leróni tiszteletüket. Az első három szakaszra Belgiumban kerül sor, majd egy kis pihenő után a mezőny repülővel tér vissza Olaszországba.
Ám az Olaszországban folytatódó szakaszok sem szűkölködnek majd ünnepélyességben és jubileumi visszatekintésben. A mezőny nemcsak az ötven évvel ezelőtti marcinelle-i bányatragédia százharminchat olasz áldozatáról emlékezik meg, hanem a harminc éve történt friuli földrengés borzalmairól sem feledkezik meg. A húsz katasztrófa sújtotta település közül a versenyzők tizennyolcon áthajtanak. Végül a hatvan évvel ezelőtt megszületett Vespa robogónak is csinálnak egy kis jubileumi reklámot.
A húzósnak ígérkező, hegyi szakaszokban is bővelkedő körverseny május 6-tól 24-ig tart. A rajtolók közt a számtalan olasz kerékpározó mellé a világ minden tájáról érkeznek versenyzők. Ugyan a 2000-es Giro győztese, a legesélyesebbnek tartott olasz Garzelli nem indul, rengeteg neves versenyzővel büszkélkedhet az idei futam is, mint Gilberto Simoni, Paolo Bettini vagy Damiano Cunego.