Vágólapra másolva!
Nizzában, az Amber-verseny negyedik játéknapján Lékó Péter a norvég Magnus Carlsennel mérkőzött meg, párharcuk 1-1-gyel végződött. Az első partiban nagymesterünk sikerrel játszotta meg a Caro-Kann védelmet, nem volt gondja a kiegyenlítéssel. Péter a rapidpartiban előnybe került, többször nyerőesélyes folytatást hagyott ki, a nagy kapkodásban végül másodszor is megosztoztak a ponton. Kettős győzelemmel az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik átvette a vezetést. Két remi született az indiai világbajnok Viswanathan Anand és az örmény Levon Aronjan, valamint  az amerikai Gata Kamsky és az ukrán Vaszilij Ivancsuk meccsén. Egy-egy győzelem az orosz Alekszandr Morozevics és a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov összecsapásán. Az azeri Tejmur Radzsabov kétszer is megadásra kényszerítette az ukrán Szergej Karjakint. A pontvadászat csütörtökön folytatódik, Lékó Péter világossal kezdi Gata Kamsky elleni mérkőzését.

Két nagymester volt felhőtlenül boldog a szuperverseny negyedik játéknapja után. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a kínai Wang Yue ellen nyerte meg mindkét játszmát.

Vakon szépen túljátszotta a torna újoncát, rapidban Wang Yue gyalogot nézett el, ami megpecsételte sorsát. Kramnyik átvette a vezetést. Az azeri Tejmur Radzsabov kettős győzelemmel előrerukkolt a táblázaton. Az ukrán Szergej Karjakin először gyalogot nézett el, Radzsabov némi nehézség árán érvényesített anyagi előnyét. A visszavágón Karjakin minőséget áldozott, Tejmur "megköszönte"az ajándékot és bezsebelte a második pontot is.

Lékó Péter és Magnus Carlsen párharcában a norvég sakkozó volt a szerencsésebb. Péternek a Caro-Kann védelem sötéttel jó szolgálatot tett. Világossal pedig ismét sikerrel játszotta meg az 1.d4-gyet. Nagymesterünk szépen túljátszotta ellenfelét, Magnus helyzetét pokoli időzavar is nehezítette. Tavalyi miskolci meccsükhöz hasonlóan Péter ezúttal sem tudta kihasználni nyerőesélyét. Nagy kár, hogy kihagyta a döntő előnyhöz vezető 34.e6 lépést!

Győzelemmel kezdte az orosz Alekszandr Morozevics a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov elleni meccsét. A lebonyolítás után a világos bástya betört a nyolcadik sorra, Topalov pontatlanul védekezett. Tetszetős volt az e gyalog előrenyomulása. A bolgár sakkozó spanyol megnyitású játszmában vágott vissza vereségéért, támadása Morozevics hathatós segítségével átütött.

Az indiai világbajnok Viswanathan Anand csak ötvenszázalékos a négy forduló után. Az örmény Levon Aronjan kedvenc spanyolja ellen kellemetlen pillanatokat élt át, sötéttel gond nélkül remizett. Az amerikai Gata Kamsky egyre jobban belelendül. Az ukrán Vaszilij Ivancsuknak nagyon kellett figyelnie, hogy hátrányosabb állását kiremizze, majd egy nehéz fajsúlyú spanyolos partiban is megosztoztak a ponton.

A 4. forduló eredményei:
"Vakpartik"
Magnus Carlsen (norvég, 2776) - Lékó Péter (2751) döntetlen (Caro-Kann védelem, 26)
Gata Kamsky (amerikai, 2725) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2779) döntetlen (Szicíliai védelem, 52)
Viswanathan Anand (indiai, 2796) - Levon Aronjan (örmény, 2750) döntetlen (Spanyol megnyitás, 72)
Alekszandr Morozevics (orosz, 2771) - Veszelin Topalov (bolgár, 2796) 1 - 0 (Nimzoindiai védelem, 44)
Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2759) - Wang Yue (kínai, 2739) 1 - 0 (Szláv védelem, 36)
Tejmur Radzsabov (azeri, 2761) - Szergej Karjakin (ukrán, 2706) 1 - 0 (Kettős huszárjáték, 67)

Rapidjátszmák
Lékó Péter (2751) - Magnus Carlsen (norvég, 2776) 1 - 0 (Királyindiai védelem, 58)
Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2779) - Gata Kamsky (amerikai, 2725) döntetlen (Spanyol megnyitás, 59)
Levon Aronjan (örmény, 2750) - Viswanathan Anand (indiai, 2791) döntetlen (Angol megnyitás,32)
VeszelinTopalov (bolgár, 2796) - Alekszandr Morozevics (orosz, 2771) 1 - 0 (Spanyol megnyitás,43)
Wang Yue (kínai, 2739) - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2759) 0 - 1 (Félszláv védelem, 49)
Szergej Karjakin (ukrán, 2706) - Tejmur Radzsabov (azeri, 2761) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 74)

A vakverseny állása:
1. Vlagyimir Kramnyik 3,5 pont
2. Magnus Carlsen 3
3-6. Lékó Péter, Alekszandr Morozevics, Levon Aronjan és Veszelin Topalov 2,5
7-8. Viswanathan Anand és Tejmur Radzsabov 2
9-11. Szergej Karjakin, Vaszilij Ivancsuk és Gata Kamsky 1
12. Wang Yue 0,5

A rapidverseny állása:
1-4. Tejmur Radzsabov, Gata Kamsky, Levon Aronjan és Alekszandr Morozevics 2,5 pont
5-9. Viswanathan Anand, Veszelin Topalov, Szergej Karjakin, Vaszilij Ivancsuk és Vlagyimir Kramnyik 2
10-11.Lékó Péter és Magnus Carlsen 1,5
12. Wang Yue 1

Az összetett verseny állása:
1. Vlagyimir Kramnyik 5,5
2-3. Levon Aronjan és Alekszandr Morozevics 5
4-6. Tejmur Radzsabov, Magnus Carlsen és Veszelin Topalov 4,5
7-8. Viswanathan Anand és Lékó Péter 4
9. Gata Kamsky 3,5
10-11. Vaszilij Ivancsuk és Szergej Karjakin 3
12. Wang Yue 1,5

A csütörtöki 5. forduló párosítása:
Karjakin - Morozevics
Wang Yue - Radzsabov
Topalov - Kramnyik
Aronjan - Carlsen
Ivancsuk - Anand
Lékó - Kamsky

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!