A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaMagyarország-Dánia
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Kazakhstan
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Egy újságírói kérdésre válaszolva nem tudta elénekelni az angol himnusz első sorait a fedettpályás-vb-n brit csapatkapitánynak kinevezett Tifanny Porter, akit két évvel ezelőtt honosítottak.

Az atlétát azért tették próbára a sajtótájékoztatón, mert amerikai születésű sportolóként csak 2010-ben kapott brit állampolgárságot.

"Tudom az első versszakot, sőt, az egész God Save the Queent, de nem az énekhangom miatt vagyok ismert" - védekezett a gátfutó.

Az újságíró ezután arra kérte, hogy mondja el szóban az első sorokat, mire a Telegraph beszámolója szerint Porter láthatóan zavarba került, és azt mondta, nem hiszi, hogy erre szükség lenne.

Forrás: AFP/Olivier Morin

A Michiganben született 110 gátas atlétanő korábban szeretett volna bekerülni az amerikai olimpiai csapatba, majd miután látta, hogy erre nincs esélye, angol édesanyja jogán 2010-ben átigazolt a brit szövetséghez.

Hasonló esetek miatt több brit sportoló is tiltakozott az általuk csak műbriteknek nevezett, honosított atléták ellen, akik szerintük nem a brit rendszerben nevelődtek, nem Nagy-Britanniában edzettek és versenyeztek, és nem is érzik magukénak az országot.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!