A mérkőzésre láthatóan remek formában érkező Chisora offenzív taktikával fellépve az első három menetben nagy fölénybe került, és úgy tűnt, Gerbernek nem sok esélye lesz a fordításra.
A negyedik felvonásban aztán Chisora némileg visszavett a tempóból, Gerber pedig megvillant, és egy kemény jobbegyenessel megrendítette angol riválisát.
Chisora elkerülte a padlózást, a szünetben pedig összeszedte magát, majd az ötödik menetben ismét nagy verést utalt ki sauerlandos riválisának, akit Guido Cavalleri mérkőzésvezető - többek szerint talán kissé korán - technikai KO-val le is léptett a felvonás vége előtt 10 másodperccel.
Az összecsapás után Chisora promótere, Frank Warren egy Tyson Fury elleni visszavágó tető alá hozását tűzte ki célul védencének. Chisora 2011-ben pontozással kikapott Furytól, akinek David Haye pénteki sérülése miatt jelenleg nincsen lekötött mérkőzése.
www.profiboksz.hu