Szenzációs rajtot vett Fucsovics Márton a budapesti ATP250-s versenyen, magabiztosan verte a világranglista egykori 8. helyezettjét 6:2, 6:2-re. A 34 éves Mikhail Juzsnyíj még ma is tud annál jobban teniszezni, mint amit kedd délután mutatott, de ez semmit nem von le Fucsovics győzelmének az értékéből. A szabadkártyával induló magyar teniszező elégedett volt a teljesítményével, úgy érezte, működött a taktika, amit edzőjével, Sávolt Attilával kitaláltak. Nem izgult a meccs előtt és úgy gondolja, előbb is odaérhetett volna erre a szintre, de bízik benne, most már alanyi jogon is indulhat majd ilyen kategóriájú tornákon. Ugyan nem szeret balkezes ellen teniszezni, de reméli, szerda délután meg tudja lepni Fernando Verdascót, akinek az még csak az első mérkőzése lesz Budapesten. Szerinte, előnyt jelenthet az is, hogy a spanyol nem ismeri őt.
A 2020-ról 2021-re halasztott jubileumi Európa-bajnokságot eredetileg 13 országban rendezték volna, de 2017-ben Brüsszel, nem sokkal az esemény előtt pedig Dublin került ki a rendezők közül. Végül 11 országban tartottak találkozókat, de teltház csak egyetlen helyszínen lehetett, a budapesti Puskás Arénában.