A 30 esztendős sportoló a 2016-os Ausztrál Open utánután bukott meg meldoniummal. Azzal védekezett, hogy a 2000-es évek közepén gyakran betegeskedett, magnéziumhiányt, szívritmuszavart állapítottak meg, és cukorbetegségre utaló jeleket találtak nála, a családjában előfordult cukorbetegség, ezért kezdett gyógyszereket szedni. Hangsúlyozta, nem tudta, hogy a készítmény, amelyet tíz évig szedett, tiltott anyagot tartalmaz.
A Nemzetközi Teniszszövetség két évre tiltotta el Sarapovát, aki azonban a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult enyhítésért, a szervezet pedig 15 hónapra csökkentette a büntetést. Ez áprilisban járt le, a korábbi világleső pedig Stuttgartban vissza is tért, egészen az elődöntőig menetelt a tornán.
A Roland Garros szervezői azonban nem biztosítottak számára szabadkártyát, majd sérülés miatt Wimbledonban sem tudott elindulni, így az igazán komoly visszatérés, egy Grand Slam-tornán való indulás még váratott magára.
Egészen mostanáig, az Egyesült Államok Tenisz Szövetsége ugyanis megadta a szabadkártyát Sarapovának, aki így főtáblára juthat az augusztus 28-án rajtoló tornán.
Hogy kötelességtudatból, vagy hálából, azt nem tudni, mindenesetre Sarapova ezek után önként vállalta, hogy az USTA akadémiáján előadást tart majd fiatal teniszezőknek a tenisz anti-dopping programjának fontosságáról.