A hazája váltójával Szocsiban, majd hazai jégen Phjongcshangban is olimpiai bajnoki címet szerző, tízszeres világbajnok sportoló a napokban fordult a rendőrséghez, írja a dél-koreai Yonhap hírügynökségre hivatkozva az Insidethegames.org oldal. A feljelentés szövege szerint Cso Dzse Bom edző 2014 óta rendszeresen molesztálta és több alkalommal meg is erőszakolta a sportolót.
„Tinédzser kora óta számos alkalommal elszenvedte ezeket a sérelmeket, melyek leírhatatlanul mély sebeket ejtettek rajta” – fogalmazott a sportoló ügyvédje az SBS hírcsatornának.
Az edző erőszakoskodásai a tavaly februárban rendezett téli olimpia előtt két hónappal értek véget, a sportoló azonban ezután sem mert a rendőrséghez fordulni, mert Cso megfenyegette, hogy tönkreteszi a karrierjét, ha bárkinek is szólni mer. A sportoló decemberben döntött úgy, hogy az edző minden bűnét a nyilvánosság elé tárja.
A tárgyaláson Sim elmondta, hogy az edző már általános iskolás korában is bántalmazta őt, ami miatt több csontja is eltört, és ugyancsak többször volt agyrázkódása.
Az edző ügyvédje jelezte, védence minden vádat visszautasít. A helyzet érdekessége, hogy
Csót szeptemberben ítélték tíz hónap börtönbüntetésre,
miután bizonyítottnak találták, hogy 2011 és 2018 között négy sportolót is rendszeresen bántalmazott, köztük Sim Szuk hit is. A téli olimpia rajtja előtt néhány héttel kirobbant ügy komoly felháborodást váltott ki Dél-Koreában, Csót eltávolították a posztjáról, és örökre eltiltották a sportágtól.