A 25 éves játékos lassacskán lendült csak bele a játékba, a világranglistán 34. riválisa az első játszmát be is húzta, ám a következő szettben már nem bírt Kyrgiosszal. A folytatásban megint Humbert volt a jobb, 2-1-re elhúzott, a negyedik játszmában pedig közel volt a sikerhez, ám 5:4-es állásnál Kyrgios két meccslabdát is hárított, majd brékelt és egyenlített, a szettet pedig rövidítésben megnyerte. A közönség által végig támogatott ausztrál sztár innen megállíthatatlannak bizonyult, a döntő játszmát már a másodikhoz hasonló magabiztossággal 6:4-re hozta, így lezárta a meccset, amely 3 óra 29 percig tartott. Kyrgios a következő körben a harmadik helyen kiemelt, tavaly döntős, US Open-győztes osztrák Dominic Thiemmel találkozik.
Közben a hatodikként rangsorolt német Alexander Zverev három szettben legyőzte az amerikai Maxime Cressyt, ezzel ő is bejutott a legjobb 32 közé.
Eredmények, férfiak, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Zverev (német, 6.)-Cressy (amerikai) 7:5, 6:4, 6:3
Carreno-Busta (spanyol, 15.)-Vesely (cseh) 6:3, 7:6 (7-3), 2:6, 6:4
Fritz (amerikai, 27.)-Opelka (amerikai) 4:6, 7:6 (8-6), 6:7 (4-7), 7:6 (7-5), 6:2
Kyrgios (ausztrál)-Humbert (francia, 29.) 5:7, 6:4, 3:6, 7:6 (7-2), 6:4
Mannarino (francia, 32.)-Kecmanovic (szerb) 6:1, 6:2, 6:4
Djokovic (szerb, 1.)-Tiafoe (amerikai) 6:3, 6:7 (3-7), 7:6 (7-2), 6:3
Thiem (osztrák, 3.)-Köpfer (német) 6:4, 6:0, 6:2
Schwartzman (argentin, 8.)-Muller (francia) 6:2, 6:0, 6:3
Shapovalov (kanadai, 11.)-Tomic (ausztrál) 6:1, 6:3, 6:2
Raonic (kanadai, 14.)-Moutet (francia) 6:7 (1-7), 6:1, 6:1, 6:4
Fucsovics Márton-Wawrinka (svájci, 17.)7:5, 6:1, 4:6, 2:6, 7:6 (11-9)
Auger-Aliassime (kanadai, 20.)-Duckworth (ausztrál) 6:4, 6:1, 6:2
Lajovic (szerb, 23.)-Bublik (kazah) 6:4, 7:6 (7-4), 4:6, 6:3
Martinez (spanyol)-Ruusuvuori (finn) 1:6, 6:3, 6:2, 7:6 (7-5)
Karacjev (orosz)-Geraszimov (fehérorosz) 6:0, 6:1, 6:0
Eredmények, nők, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Halep (román, 2.)-Tomljanovic (ausztrál) 4:6, 6:4, 7:5
Oszaka (japán, 3.)-Garcia (francia) 6:2, 6:3
Swiatek (lengyel, 15.)-Giorgi (olasz) 6:2, 6:4
Szabalenka (fehérorosz, 7.)-Kaszatkina (orosz) 7:6 (7-5), 6:3
Hszie Szu-vej (tajvani)-Andreescu (kanadai, 8.) 6:3, 6:2
Cirstea (román)-Kvitova (cseh, 9.) 6:4, 1:6, 6:1
S. Williams (amerikai, 10.)-Stojanovic (szerb) 6:3, 6:0
Muguruza (spanyol, 14.)-Szamszonova (orosz) 6:3, 6:1
Ferro (francia)-Ribakina (kazah, 17.) 6:4, 6:4
Vondrousova (cseh, 19.)-Marino (kanadai) 6:1, 7:5
Dzsabúr (tunéziai, 27.)-Schmiedlova (szlovák) 6:3, 6:2
Kugyermetova (orosz, 32.)-Gracseva (orosz) 5:7, 6:2, 6:2
Errani (olasz)-V. Williams (amerikai) 6:1, 6:0
Dijasz (kazah)-Pera (amerikai) 6:4, 3:6, 6:3
Li (amerikai)-Cornet (francia) 6:2, 7:6 (8-6)
Potapova (orosz)-Babos Tímea 6:2, 6:4