Bánhidi Ákos szerint még nem állnak készen a rajtra a rövidpályás gyorskorcsolyázók
![LIU Shaolin Sándor](https://cdn.origo.hu/2023/12/UeqAZs9uGMS1hsPcX-t5t89Dpg3bSBMPMSQd4pPzoTU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y3MjUxMzZmYzk3OTQ4MTZiZTFiNTAyZjE2YjM0ZDY2.webp)
Az MTI-nek a helyi idő szerint kedd esti edzés után elmondta, míg négy éve Phjongcshangba két héttel a verseny előtt ki tudtak utazni, addig most Pekingben egy hét áll a rendelkezésre a helyszínen, és ennek elsőszámú oka a koronavírus-járvány.
"Más típusú edzések kellenek, de most már a sebességre és a gyorsulásra, illetve a tempóváltásokra kell figyelni a szombati rajtig. Eddig fáradtak voltak a lábak, most már nem annyira" - nyilatkozott Bánhidi.
Hozzátette: a lengyel csapattal vannak egy szálláson, és közülük már többen elkapták a koronavírust, kedden derült ki például, hogy legjobbjuk, Natalia Maliszewska is pozitív tesztet produkált.
"Nagyon vigyázunk az épületben, hogy ne találkozzunk velük. Ez egy ilyen időszak, mindenki óvatos" - fogalmazott.
A férfi váltóval négy éve olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor elmondása szerint már izgul a rajt miatt, de sokszor a napi koronavírustesztelések miatt is.
"Minden negatív teszteredménynek örülünk, és már várjuk a versenyeket, jobb arra figyelni, készülni. Örülök, hogy lassan a testvérem is csatlakozhat hozzánk"
- jegyezte meg Liu Shaolin, akinek öccse, Liu Shaoang a múlt héten fennakadt a koronavírusteszten, és ezért csak közép-európai idő szerint kedden este utazhat Pekingbe. Így - ha átesik a szokásos procedúrán és nincs semmi probléma -, akkor leghamarabb csütörtökön edzhet együtt a többiekkel.
A 2018-ban még amerikai színekben olimpiai ezüstérmes Krueger John-Henry kiemelte, hogy minden olyan a Fővárosi Fedett Stadionban, mint az októberi világkupán, csak a verseny emblémája más.
"A jég ugyanolyan, a palánk, az aréna, és akkor is csak meghívott szurkolók lehettek jelen, mint ahogy most. Szeretném a magam javára fordítani, hogy van olimpiai tapasztalatom, és nem kell feszülten várni a kezdést. A hátralévő néhány nap még jól jön mindenkinek" - mondta.
Jászapáti Petra a megérkezés után eleinte nagyon fáradt volt, de már sokkal jobban érzi magát.
"Végre a sebességre figyelünk edzésen, és ez már sokkal élvezetesebb. Finomítunk, könnyítünk a munkán, és így készen leszünk a rajtra" - jegyezte meg.
A kedd esti edzésen a Fővárosi Fedett Stadionban a magyarok - Liu Shaolin Sándor, Krueger John-Henry, Nógrádi Bence, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia és a két tartalék, Tiborcz Dániel, Sziliczei-Német Rebeka - együtt gyakoroltak cseh és francia korisokkal.
"Ez így mindenkinek jó, nekik is, nekünk is. Ismerjük őket, a barátaink" - tette hozzá Bánhidi