Fürjes Balázs a 2023-as Atlétikai Világbajnokság megnyitóján a Nemzeti Atlétikai Központban
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja, Fürjes Balázs szerint biztos olimpiai rendezést vesztett el Budapest azzal, hogy 2017-ben vissza kellett vonnia az olimpiai pályázatot. A sportvezető erről a Magyar Nemzetnek adott interjúban beszélt.
Az Európa-bajnokságok végjátékában négy alkalommal vett részt korábban Magyarország, és összesen 9 játékosunk szerzett gólt. Kétszer talált be Bene Ferenc, Novák Dezső, Dzsudzsák Balázs és Szalai Ádám. Dzsudzsák 2016-ban Portugália ellen szerzett kettőt, Novák 1964-ben Dánia ellen, Bene Ferenc 1964-ben az elődöntőben és a bronzmeccsen volt eredményes, míg Szalai Ádám az egyetlen, aki két különböző Eb-n örvendeztette meg hazánk szurkolóit.