Döbbenetes gyilkosság történt Moszkvában, ahol egy géppuskával szinte kivégezték Konsztantyin Balisanszkijt. Az áldozat egykor profi gördeszkás volt, ebben a sportágban jól ismert személy.
A tettes gyakorlatilag a nyílt utcán végezte ki áldozatát. Az első lövés csak megsebesítette az áldozatot, aki a földre esett, a gyilkos ezek után lépett oda mellé és kivégezte.
A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a hajtóvadászatot a tettes után, akivel a hatóságok később tűzharcba keveredtek. Ennek során a gyilkos is megsebesült. A TASSZ orosz hírügynökség azt írta, hogy a gyilkos és áldozata ismerték egymást, így a leszámolás mögött valamilyen személyes konfliktus állhat.
A rendőrségi jelentés szerint a gyilkost fejsérüléssel vitték kórházba. Az első beszámolók arról szóltak, hogy egy nő, azaz szerelemféltés állhat az ügy hátterében. A gyilkossággal gyanúsított 35 éves férfi korábban egy gördeszkafelszerelést árusító webáruház fotósaként dolgozott. Nyilvánvalóan ott ismerte meg leendő áldozatát.