Vágólapra másolva!
A párizsi olimpia kezdete előtt a szervezők bíznak abban, hogy a francia fővárost keresztülszelő Szajna megfelelően tiszta lesz a versenyek megrendezéséhez. Párizs baloldali főpolgármestere, Anne Hidalgo is ezt próbálta bizonyítani azzal, hogy nyilvánosság előtt, búvárruhában úszott a folyóban.

A párizsi olimpia szervezői az ötkarikás játékok július 26-ai megnyitója előtt optimisták a Szajna tisztaságát illetően, azonban a sportolók, a sportágak vezetői és a szurkolók is nagyon aggódnak, hogy mennyire lesz káros a szennyezettség, ami rájuk vár. 

A közelmúltban az emberi fekáliából származó E. Coli baktériumok száma jócskán meghaladta a vízben a megengedett értéket, ami jelentős aggodalomra adhat okot néhány nappal a megnyitó előtt.

A negatív visszhangok miatt több francia politikus is megígérte, hogy megmártózik a Szajnában, ezzel próbálva bizonyítani, hogy elviselhető a folyó minősége. Szombaton délelőtt Amélie Oudéa-Castéra, Franciaország sportminisztere próbálkozott az úszással a vízben, majd hétfőn Párizs főpolgármestere, Anne Hidalgo is megtette ugyanezt.

Az olimpiai szervezőbizottság elnöke, Tony Estanguet és az Ile-de-France régió prefektusa, Marc Guillaume is megmártózott a Szajnában, ám februári ígérete ellenére Emmanuel Macron ezt még mindig nem tette meg.

A párizsi III. Sándor hídnál és környékén július 30-án, 31-én és augusztus 5-én a triatlonosok úsznak, augusztus 8-án és 9-én pedig a nyíltvízi úszók ugranak a Szajnába. Előbbiek között a magyar csapatot Kuttor-Bragmayer Zsanett, Bicsák Bence és Lehmann Csongor képviseli, míg utóbbiaknál Fábián Bettina, Betlehem Dávid és Rasovszky Kristóf szerepel magyar színekben.

Kapcsolódó cikkek

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!