A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNVadnai Jonatán
12:20VitorlázásFérfi egyes jolle
HUNMagyarország
14:30VívásHungary-Italy
HUNMagyarország
15:00VízilabdaAusztrália-Magyarország
HUNHámori Luca
17:22ÖkölvívásImane Khelif-Anna Hamori
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Ezúttal ugyan még nem az aranyérem a tét, szombaton kora este magyar szempontból viszont mégis a párizsi olimpia eddig leginkább várt eseményére kerül sor, ugyanis a kőszegi Hámori Luca összecsap azzal az algériai Iman Heliffel, aki az elmúlt két napban uralta a nemzetközi sportsajtót, mivel a férfiakra jellemző XY kromoszómái miatt sokkal inkább tűnik férfi öklözőnek, mint nőnek.

A női ökölvívók 66 kilogrammos súlycsoportjában csütörtök délután tört ki a botrány, amikor férfinak kinéző Iman Helif 46 másodperc alatt lerendezte az olasz Angela Carinit, aki az első bekapott ütés után zokogva feladta a meccset. 

Azon tűnődtem, hogy kivel állok szemben? Kevesebb mint egy perc után nem volt kedvem küzdeni. Kaptam egy ütést az orromra, elvesztettem az egyensúlyomat, nem kaptam levegőt. Azt mondtam, ebből elég"

 – fogalmazott Angela Carini a biológiai férfi Iman Helif elleni meccs után.

Ami miatt szinte mindenkit felháborított az eset az az, hogy Iman Helif nem is lehetne itt az olimpián, mert korábban különböző vizsgálatok során kiderült róla, hogy biológiailag férfi. A NOB annak ellenére engedélyezte az algériai ökölvívó indulását a nők között, hogy a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség korábban már eltiltotta őt. 

Az első kérdés ebben az történetben az, hogy miért engedhette meg a NOB az algériai indulását, ha egyszer az ökölvívók világszövetsége kitiltotta Imane Helifet? Azért, mert a NOB és a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség között évek óta botrányos dolgok történnek.

A történet lényege, hogy NOB nem ismeri el a IBA-t, mert szerintük a sportág vezetése évek óta semmit sem tesz a korrupció és a bírói csalások ellen. Így történhetett meg, hogy már a 2021-es tokiói olimpián sem a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség rendezte meg az olimpiai bokszversenyeket és most sem. Ezért van az, hogy a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség bármilyen döntést is hoz, azt a NOB felülírhatja. Így történt az algériai Iman Helif esetében is. Az IBA eltiltotta, a NOB magasról tett az egészre és beengedte az olimpiára a sportolót.

Az algériai ökölvívó tehát úgy érkezett ide Párizsba, hogy a biológiai útlevélben az állt, hogy férfi. A NOB félrenézése ebben az esetben egyáltalán nem meglepő. 

Boxing - Olympic Games Paris 2024: Day 6
Imane Helif szereplése nagy vihart kavart az olimpián
Fotó: Anadolu via AFP 

Az olimpiát érintő genderőrület ugyanis nem most, hanem még 2021-ben, Tokióban kezdődött. Akkor az olimpiák történetének első transznemű sportolója, az Új-Zélandról érkezett Laurel Hubbard állhatott fel a női súlyemelők 83 kg-os súlycsoportjában a dobogóra. Egészen elképesztő volt mindaz, ami ezt az esetet övezte. Hubbard 2013-ig a férfiak mezőnyében versenyzett, majd nemváltó műtéten esett át, két évvel később pedig megkapta a NOB jóváhagyását, miután a szervezet meghatározta a transznemű sportolók számára a tesztoszteronhoz köthető határértéket (10 nanomol/liter alatti szám az első versenyt megelőző 12 hónapban).

Laurel Hubbard olimpiai szereplése ledöntött egy falat
Fotó: AFP/Mohd Rasfan

Tokióban Hubbard nem hagyott maga után mély nyomokat, mert szinte azonnal kiesett a versenyből. Azonban a transznemű súlyemelő szereplése az olimpián ledöntött egy falat, innentől kezdve pedig mindenki tudta, hogy a NOB bármit megtehet és engedélyezhet. 

A világbajnokságon kizárták az algériait

2023-ban az indiai Új-Delhiben rendezték meg a női ökölvívó-világbajnokságot. Ezen az algériai Helif is elindult, de még tartott a vb, amikor a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség kizárta őt a küzdelmekből, pedig az algériai ott már a döntőre készült, amikor jött a hír, hogy felfüggesztették.

Összeesküvés áldozata lettem. Ez a döntés árt a boksznak és árt Algériának is. Azt mondták nekem, hogy nem vagyok nő. Az vagyok, aki vagyok. Büszke vagyok arra, aki vagyok. Algériai nő vagyok, aki tiszteli a hazáját. Nem gondolom, hogy férfi lennék. Allah úgy döntött, hogy nő vagyok”

 – nyilatkozta a 25 éves versenyző.

A nemi teszteken megbukott Iman Helif lesz Hámori Luca következő ellenfele az olimpián
Fotó: AFP/Mohd Rasfan

A világbajnokságon történt kizárás után az Algériai Olimpiai Bizottság azonnal kiadott egy közleményt, amelyben azt írta, hogy a sportolót mindenben támogatja és elindítja 2023-ban azon a selejtezőn, amelyen az afrikai országok bokszolói küzdenek majd a párizsi indulásért. A NOB-nak ez lett volna az utolsó lehetősége, hogy közbelépjen, azonban ezt nem tette meg. 

A Harry Potter-könyvek szerzője is felháborodott

A csütörtöki Angela Carini elleni nyolcaddöntő után az olasz versenyző zokogva nyilatkozott a sajtó részére felállított vegyes zónában. Itt derült ki, hogy Carini a meccs előtt több száz tiltakozó üzenetet kapott, hogy tegyen valamit, hogy ne kelljen egy férfivel verekednie. Azonban sem ő, sem az Olasz Olimpiai Bizottság nem tudott lépést sem tenni az ügyben.

Sharron Davies, a brit úszás egyik szimbolikus alakja, aki hosszú ideje a nők jogaiért küzd, azt mondta: „az ökölvívó világszövetségnek és az olimpián részt vevő országoknak össze kellene fogniuk, és azt kellene mondaniuk, hogy elegük van. Meg kellene védeniük a nőket és síkra kellene szállniuk a női sport tisztességéért." 

Az olasz miniszterelnök, Georgia Meloni szerint mindaz, amit Párizsban láttunk, az nem verseny volt, hanem valami egészen más.

Carini és Helif "összecsapása" komoly felháborodást váltott ki a közösségi médiában, többek között a Harry Potter-könyvek írója, J.K. Rowling és Elon Musk, a Tesla és az X tulajdonosa is élesen bírálta az olimpia szervezőit. 

jkrowling, harrypotter
J. K. Rowlingot folyamatosan el akarják hallgattatni, mert elmondja a véleményét a transzneműekről
Fotó: Lefteris Pitarakis/AP

Rowling több posztban is megkérdőjelezte, és egyenesen őrültségnek nevezte, hogy az algériai bokszoló a biológiai nők között versenyezhet.

Egy fiatal női bokszolótól most mindent elloptak, amiért dolgozott, mert megengedték, hogy egy férfi ringbe szálljon ellene. Szégyen! A sportolók "védelme" egy vicc, a párizsi olimpia pedig örökre beszennyezte magát a Carini ellen elkövetett brutális igazságtalanság miatt”

 – fakadt ki az írónő a közösségi oldalán, majd így folytatta egy másik posztban:

„Mi kell ahhoz, hogy véget vessünk ennek az őrületnek? Egy női bokszoló, aki életveszélyes sérüléseket szenved? Egy megölt női bokszoló?" - írta a britek világhírű szerzője.

Magyar legendák is tiltakoznak

Kovács "Kokó" István, az 1996-os atlantai olimpia aranyérmese, majd profi világbajnok, éppen a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) főtitkára volt, amikor a Helif körüli helyzet eszkalálódni kezdett, sőt az isztambuli világbajnokságon még látta is őt bokszolni, és nem örült annak, amit látott.

„Azt tudni kell, ezeket a rendellenességeket nem lehet egy egyszerű doppingvizsgálattal kiszűrni. 

Mondtam is az asszisztensemnek azon a világbajnokságon, hogy van itt pár lány, aki nem nagyon néz ki annak, kizárt, hogy ezek tényleg nők legyenek. 

De csak alapos gyanú esetén van gendervizsgálat, ilyeneket mi akkor el is végeztettünk, s ennek lett az eredménye, hogy a tavalyi világbajnokságon már nem léphettek ringbe” – mondta Kokó egy friss interjúban, amit a Mandiner szemlézett.

Kovács István, ökölvívás olimpia, Atlanta 1996,
Kovács István az utolsó magyar ökölvívó olimpiai bajnok
Fotó: MTI/Bognár Gábor

Kovács István után megszólalt a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kásás Tamás is, aki az olimpiák történetének eddigi legsötétebb pillanataként jellemezte a nők között induló férfi ökölvívó szereplését.

Hámori Luca győzni akar

Berkó Lajos, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke is megszólalt az esettel kapcsolatban. 

Ez vállalhatatlan és felháborító! A Magyar Ökölvívó Szakszövetség minden lehetőséget megragad arra, hogy ezt szóvá is tegye, és már készítik a kollégák a hivatalos levelet a Magyar Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felé."

Ebben hangot adunk ennek a felháborodásnak és kérjük, hogy a NOB vizsgálja felül a döntését, amivel egy olyan versenyzőt engedtek a NOB versenyrendszerébe, akit korábban világbajnokságon kitiltottak, mert XY kromoszómát találtak nála a vizsgálatok során” - mondta az MTI-nek Berkó Lajos, aki hozzátette, hogy a szövetség vizsgálja, van-e jogorvoslati lehetőség Helif szereplésével szemben.

hámoriluca
Hámori Lucának meg sem fordult a fejében a visszalépés
Fotó: AFP/Mohd Rasfan

Berkó Lajos leszögezte, Hámori Luca mindenképpen ringbe lép szombaton délután a negyeddöntőben, melyben már az érem lesz a tét.

Nekünk meg sem fordult a fejünkben, hogy Luca ne álljon ki a mérkőzésre. Fel van dobva, nagyon jól érzi magát a ringben, és aki látta a mai és az ír lány elleni mérkőzését, az egyetérthet velem abban, hogy jó őt látni a ringben”

 - méltatta Berkó Lajos a kőszegiek versenyzőjét, aki a múlt vasárnapi selejtezőben Grainne Walsh-t, majd a csütörtöki nyolcaddöntőben az ausztrál Marissa Williamsont győzte le simán.

Hámori Luca edzője, Varsányi Áron elmondta, ő kizárólag a szombati, Iman Helif elleni mérkőzésre fókuszál.

„Annyiféle mendemonda kapott lábra azóta, hogy olasz ellenfele, Angel Cerini visszalépett ellene, hogy nem látok tisztán. Nem vagyok orvos, sem efféle ügyekben hozzáértő, így csakis a mérkőzéssel foglalkozom. 

Úgy tudom, az algériai öklözőnek születése óta magas a tesztoszteronszintje. Többször láttam őt bokszolni, igen képzett versenyző, bár a 2021-es tokiói nyári játékokon egy vesztes mérkőzés után kiesett, viszont szerzett már vb-ezüstérmet is. 

Ha a NOB-tól zöld utat kapott a párizsi ökölvívásra, akkor Lucának fel kell vennie ellene a harcot”– mondta a Metropolnak Varsányi.

„Az edzőteremben szinte csak fiúkkal kesztyűzöm. Vannak lányok is, de ők fiatalabbak nálam. Igazából úgy nőttem fel, hogy az elmúlt 10-12 évben fiúkkal kesztyűztem. 

Most elindult ez a hír, hogy ő esetleg fiú lehet. Két évvel ezelőtt el is tiltották a világbajnokságon, amin nem igazán lepődtem meg, mert kinézetre és alkatra is nagyon fiús. De ha valaki a földön megengedte neki, hogy itt legyen, akkor valahogy be lett bizonyítva, hogy ő lány. Engem ez most nem érdekel. Így még nagyobb lesz a magabiztosságom, ha sikerül őt legyőznöm. 

Mindent megteszek majd a győzelemért, hiszen az érem lesz a cél, amiért idejöttem” – mondta a meccs előtt Hámori Luca, aki azt is elárulta, hogy az algériai Iman Helif ellen is lendületes boksszal szeretné meglepni ellenfelét. 

Hámori tehát egy lépésre van az éremtől, ehhez azonban szombaton 17.22-től nem kisebb feladatot kellene végrehajtania, mint legyőzni egy biológiailag férfi versenyzőt. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!