A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
A magyar úszó, Kós Hubert a 1:54,26-os idővel az első helyen zárt a férfiak 200 méteres hátúszásában a párizsi olimpián. Az aranyérmet érő úszása után a helyszínen nyilatkozott a magyar újságíróknak.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokról, Párizsból.
A 2023-ban világbajnoki aranyérmes Kós Hubert 200 m háton a legjobb idővel jutott a csütörtöki döntőbe a párizsi olimpián, majd a fináléban a világbajnoki címet jelentő országos rekordjától csupán 12 századdal elmaradva szintén az első helyen zárt, ezzel a magyar küldöttség első aranyérmét megszerezve. A futama után, de az eredményhirdetése előtt a helyszínen többek között az Origo Sport mikrofonja előtt beszélt a történésekről és az érzéseiről.

Kós Hubert olimpiai bajnok!
Kós Hubert olimpiai bajnok!
Fotó: Csudai Sándor - Origo

Kós Hubert nyilatkozata a férfi 200 m hát olimpiai döntője után

„Nem tudom még feldolgozni, tényleg hihetetlen érzés! 

Betartottam azt, amit korábban a világcsúcstartó Aaron Piersol is mindig mondott: a 200 m hátat érzésre kell úszni. 

Ahogy érzem magam, úgy kell beosztani az erőt, és én ma fáradtnak éreztem magam, így a második százra kellett tartalékolnom. A döntő közben nem néztem a riválisokat, mert tudtam, ha a maximumot hozom ki magamból, akkor nem lehet baj – nyilatkozta Kós Hubert a magyar újságíróknak néhány perccel a futama után, az eredményhirdetés előtt. – Nem gondoltam arra, hogy ez az olimpia, úgy próbáltam hozzáállni, mint bármelyik más versenyhez. Nem tettem magamra extra terhet, és most már úgy érzem, pláne nincs rajtam teher. Amikor célba értem, rögtön láttam, hogy megnyertem, de a biztonság kedvéért hátranéztem még a villogó fényre. 

Most azonban nincsen ünneplés, holnap reggel ugyanis már a 100 méter pillangó előfutamában kell úsznom, úgyhogy csak megpróbálom kialudni magam."

2024Párizsolimpia, 2024párizsiolimpia, Olimpia2024, OlimpiaPárizs, Párizs2024, 2024 Paris olympic games, férfi 200 hát DÖNTŐ, Kós Hubert, KósHubert, 2024.08.01.
Kós Hubert a férfi 200 méteres hátúszás egyik esélyeseként ugorhatott vízbe az olimpiai döntőben

Kós Hubert
Kós Hubert
Kós Hubert, aranyérem, olimpia

Kapcsolódó cikkek

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!