A párizsi olimpia utolsó napján három számban osztottak érmeket a Saint-Quentin-en-Yvelines-i Velodromban. Ezek között szerepelt a férfi keirin versenyszám, amely során a sportolók egy speciális motorkerékpár, a derny felvezetésével folyamatosan növelik a sebességet a táv első felében, majd a kiállása után következik az éles futam három körben.
A fináléban az elődöntőt megnyerő Jack Carlin is az aranyéremre esélyesek közé tartozott, ám az utolsó körben két másik kerékpárossal együtt hatalmasat bukott.
A 27 éves sportolónak a versenyruhája is felszakadt, az orvosi stáb pedig azonnal a segítségére sietett.
Carlin ezt követően hamar talpra tudott állni, majd elutasította, hogy nyakmerevítőt helyezzenek rá. A Párizsban ezüst- és bronzérmes kerékpáros szeretett volna aranyérmet is nyerni a francia fővárosban, de ezzel a bukással elszálltak az esélyei, és végül a dobogóról is lemaradt.
A férfi keirint a holland Harrie Lavreysen nyerte, aki ezzel megkoronázta teljesítményét a pályakerékpáros versenyeken, miután az utolsó napon begyűjtötte harmadik aranyérmét is a párizsi olimpián.