Vágólapra másolva!
A 2022-ben román színekre váltó Rapport Richárd hamarosan megint magyar zászló mellett fog versenyezni, valamint a 2004-ben világbajnoki döntőt játszó Lékó Péter is bekerült a magyar válogatott budapesti sakkolimpiai csapatába.

Rapport Richárd újra magyar színekben versenyez

Hétfő délután a Magyar Sakkszövetség és a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága közös sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy a 2022-ben román színekre váltó Rapport Richárd ismét magyar zászló mellett fog versenyezni.

A 28 éves nagymester két éve hozta azt a meglepő döntést, hogy román színekben folytatja, miután a világbajnokjelöltek nyolcfős versenyén még magyar színekben ért el nyolcadik helyezést. Szakmailag a váltás ellenére sem tudott előrelépni, jelenleg 2715 Élő-ponttal csupán a 29. a nemzetközi szövetség, a FIDE rangsorában - számolt be róla a Magyar Nemzet.

Rapport Richárd
Rapport Richárd újra magyar színekben versenyez
Fotó: International Chess Federation/Twitter

Idén áprilisban aztán az a hír érkezett, miszerint Rapport a feleségével, a szintén sakkozó, szerbiai születésű és magyar állampolgársággal is rendelkező női nagymester Rapport Jovánával együtt idén március 21-én megkapta hivatalosan a román állampolgárságot, amelyet a román kormány honlapján megjelent határozattal támasztott alá. Ezt követően a 28 éves sakkozó határozottan cáfolta, hogy állampolgársági esküt tett volna. 

Rapport visszatérése mellett még azt is bejelentették, hogy a 2004-ben világbajnoki döntőt játszó Lékó Péter is bekerült a magyar válogatott budapesti sakkolimpiai csapatába.

Lékó és Rapport is szerepelt abban a magyar válogatottban, amely 2014-ben második lett a tromsői sakkolimpián. Az akkor csapatnak Polgár Judit és Almási Zoltán is tagja volt, tíz év után is az ő visszatérésük jelentené a legnagyobb erősítést.

Kapcsolódó cikkek

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!