A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
Vágólapra másolva!
A magyar bokszoló a sporttörténelm egyik leggyalázatosabb meccsét bunyózta végig az algériai férfi Imane Helif ellen. A mérkőzés után így nyilatkozott a kőszegi bunyós a Hír TV-nek.

Hálás vagyok, hogy idáig eljuthattam, és, hogy tudtam hozni azt a bokszomat, amit megbeszéltünk az edzőmmel. A 3x3 percet végig tudtam élvezni, és egy pillanatig sem vagyok csalódott, hiszen mindent megtettem, ami tőlem telhető volt és utólag visszagondolva, talán lehetett volna esélyem Helif ellen

 – mondta az utolsó gongszó után Hámori Luca Hír TV-nek adott nyilatkozatában.

A magam részéről végig próbáltam sportszerűen küzdeni, és a ringben ugyanezt éreztem az ellenfelemen is. Az elmúlt pár nap szerintem mindenkinek egyformán nehéz volt, éppen ezért szerettem volna megmutatni, hogy én tisztelettel vagyok felé, nincs egy rossz gondolatom sem róla, mert erről a helyzetről nem ő tehet. 

Én oda álltam küzdeni, most kikaptam, de lehet, hogy ez a jövőben másképp lesz

 - mondta a kőszegi bokszoló, aki első magyar női ökölvívóként jutott ki egy olimpiára és ott mindjárt a pontszerző, ötödik helyen zárt.

Hámori Luca természetesen igazi sportolóhoz méltóan nyilatkozott a botrányos mérkőzésről, annak ellenére is, hogy egy férfi ellen kellett volna helytállnia. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!