A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
Vágólapra másolva!
Pénteken este Milák Kristóf 24 másodpercen belül úszta le a 100 méteres pillangóúszás első 50 méterét. A második 50 méteren kicsit visszavett, de így sem volt kérdés, hogy az övé lett a legjobb idő. Ha mindent kiad magából, akkor szombaton akár világrekordot is úszhat.

Kiküldött munkatársunk, Lantos Gábor helyszíni jelentése a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokról, Párizsból.

Szombaton este ismét óriási magyar siker történhet az olimpiai uszodában, mert akkor rendezik meg a férfi 100 méteres pillangóúszás döntőjét. Benne - természetesen - a 200 méteren olimpiai ezüstérmet szerző Milák Kristóffal, aki a négyes pályán úszik majd.

Milák Kristóf a legjobb idővel jutott be a 100 méteres férfi pillangóúszás döntőjébe
Fotó: AFP 

Három évvel ezelőtt Tokióban másképpen történtek a dolgok. Milák akkor - sokak elképedésére - a 200 méteres pillangóúszásban aranyérmet nyert, a rövidebbik távon pedig ezüstöt. Akkor azt mondták, hogy a 100 méter rövid neki, igazán a 200-on tud kiteljesedni. Pár nappal ezelőtt láttuk, hogy mennyire: a versenyen szinte végig vezetett, de az utolsó métereken lehajrázta őt a franciák klasszisa, Léon Marchand.

De térjünk még egy kicsit vissza a 2021-es olimpiára. A 100 méteres férfi pillangóúszás döntőjében akkor Milák és az amerikai Dressel vívott egymással felejthetetlen ütközetet. Mindketten 50 másodperc alatti idővel értek célba, de akkor Dressel nyert. Dressel 49.45-el nyert, Milák 49.68-as idővel lett második. Miért hangsúlyozzuk most ezt? 

Csak azért, mert Dressel Párizsban nem tudott bejutni a döntőbe, ami azért nem kis meglepetés. 

A világcsúcstartó amerikai saját középfutamában csak az ötödik helyen végzett, s már akkor lehetett látni, hogy ez az eredmény nem biztos, hogy elég lesz a döntőhöz. Nem is lett az, így Milák legnagyobb ellenfele eltűnt a mezőnyben, nem lesz ott a szombat esti fináléban. Mint ahogyan Kós Hubert sem. A 200 méteres férfi hátúszás új olimpiai bajnoka a csütörtöki győzelme után 3-4 órát aludt, így ment neki a rövidebbik pillangószámnak. Az előfutamból még továbbúszta magát, de a döntőben már nem lesz ott Kós.

Paris Olympics / Swimming
Az amerikai Caeleb Dressel nem jutott be a döntőbe
Fotó: The Yomiuri Shimbun via AFP 

Ott lesz viszont Milák, aki a második középdöntőben félelmetesen kezdett. Az erődemonstráció a fordulónál 23.29-nél állította meg az órát. Ha Milák a második ötven méteren is ezt a tempót hozta volna, akkor simán benéz 50 másodperc alá. A folytatás azonban nem volt ennyire gyors, a hajrában rá is úsztak egy kicsit az ellenfelek, de azért így sem veszélyeztette semmi a magyar fiú győzelmét és azt, hogy a legjobb idővel jusson a szombat esti döntőbe.

Ennek a számnak a világrekordját az amerikai Dressel tartja, az a 49.45-ös idő, amivel Tokióban nyerni tudott, a mai napig fennálló világcsúcs. 

Milák akár arra is képes lehet, hogy ezt az időt megcélozza, de a 200 méter ezüstérme után talán nem a legfontosabb kérdés a világrekord megdöntése. 

Olimpiai aranyat ugyanis világcsúcs nélkül is lehet nyerni, márpedig a magyar úszónak most az a célja, hogy mindenkit maga mögé utasítson. Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a svájci Noé Ponti a legkeményebb ellenfele, ő 50.60-al lett a második, a kanadai Ilya Kharun (50.68) a harmadik, az ausztrál Matthew Temple (50.95) a negyedik, a japán Mizunuma Naoki (51:08) az ötödik, ők öten mind ott lesznek a fináléban.

Óriási úszással jutott be a 100 méteres férfi pillangóúszás döntőjébe Milák Kristóf
Fotó: AFP 

Akik látták Milákot a 100 méter előfutamában és középfutamában, azt láthatták, hogy 

könnyedén úszva tette meg a távot. Görcsösségnek továbbra sincs semmi nyoma, szépen, elegánsan úszik. 

Szombaton este pontot tehet minden mondta végére azzal, hogy pályafutása második olimpiai aranyérmét szerzi majd meg. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!