A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
14:00VízilabdaMagyarország-Ausztrália
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Franciaország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!

Nemzetközi gyermeklabdarúgó-torna Budapesten

A Budapesti Labdarúgó Szövetség idén is megrendezi hagyományos nemzetközi gyermeklabdarúgó-tornáját, melyre ezúttal augusztus 23. és 25. között kerül sor. A tavalyi évhez hasonlóan most is az RTK- és Rojik-pálya ad otthont az eseménynek, két korosztályban 32 csapat verseng majd az érmekért.

A torna mai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a tavalyi nagy sikerre való tekintettel a hazai élgárdák mellett ezúttal is a határon túli magyarlakta területekről érkeznek a fiatalok, így képviselteti magát Gyergyószentmiklós, Pozsony, Dunaszerdahely, Marosvásárhely és Ungvár is.

A Budapesti Labdarúgó Szövetség már közvetlenül a tavalyi torna befejezése után elkezdte szervezni az ideit, a részt vett csapatokkal lekötötte, hogy idén is eljönnek a magyar fővárosba. Sokáig mégis úgy festett, idén nem rendezik meg a viadalt, a főszponzor ugyanis cserbenhagyta a rendezőket. Az anyagiak átcsoportosítása után nyílt lehetőség arra, hogy idén is összemérhessék erejüket a fiatalok.

A játékvezetők szinte ingyen tevékenykednek majd a rendezvényen, a döntőket ráadásul volt FIFA-sípmesterek fogják dirigálni. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kiemelten kezeli a magyar eseményt, képviseletükben neves szakemberek fognak előadásokat tartani az utánpótlás-nevelés fontosságáról.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!