Vágólapra másolva!
A brazil válogatott minden tornán esélyesnek számít, és ez alól az idei junior-világbajnokság sem volt kivétel, ahol a selecao csak lassan lendült játékba, ám a végén sikerült megnyernie az aranyérmet. Az együttesben több olyan labdarúgó is szerepel, aki már most kiváló játékosnak számít, és egy-két esztendő múlva minden bizonnyal világklasszisként fogjuk őket emlegetni.

André Luiz Tavares "Andrezinho" (1983. VII. 30., csatár):
Neki nem ez az első világbajnoki címe, hiszen tagja volt az 1999-ben vébét nyerő U17-es válogatottnak is. A húsz éven aluliakkal már 2001-ben korosztályos Copa Américát nyert, és egy évre rá bemutatkozhatott a Flamengo első csapatában, sőt ekkor már első találatát is megszerezte a felnőttek között. Tavaly a Rio-Sao Paulo-tornán négyszer talált be, az idei pontvadászatban pedig kétszer volt eredményes, ám a januári Copára nem hívták be. A világbajnokságra aztán visszakerült a selecaóba, és eleinte rendszeresen a kezdők között kapott helyet, ám nem nyújtott túl jó teljesítményt: többször is lecserélték, majd a kispadra került, és az elődöntőben, valamint a fináléban már csak percekre állt be.

Nilmar Honorato Da Silva (1984. VII. 14., csatár):
Az egyik legmagasabbra taksált futballista a brazil együttesben, már a világbajnokság előtt kapcsolatba hozták a Chelsea-vel, amely állítólag 5,4 millió fontot is hajlandó lenne érte kifizetni. A londoniak azonban a hírek szerint azonnal kölcsön is adnák a CSZKA Moszkvának, amibe Nilmar édesapja, aki egyben az ügynöke is, aligha menne bele. Első egyesülete a Matsubara nevű kiscsapat volt, ahonnan 2001-ben vitte el őt a porto alegrei Internacional. A korosztályos együttesekben ontotta a gólokat, de ennek ellenére csak idén került fel az első csapathoz, ahol az első meccsén, a Juventude ellen fantasztikusan futballozott, valósággal bolondot csinált a védőkből. Áprilisban a Bahía ellen megszerezte első találatát a bajnokságban, amit végül még kilenc követett, vagyis tíz góllal zárta a pontvadászatot - csak összehasonlításképpen: az ünnepelt Robinho kilencig, a Herthától visszatért Alex Alves, vagy az egykori válogatott Guilherme nyolcig jutott. Ilyen előzmények után nem lehetett kihagyni a világbajnoki keretből, és Nilmar nem is okozott csalódást. Végig a kezdők között volt (bár többnyire nem játszotta végig a mérkőzéseket), és három gólt ért el.

Dagoberto Pelentier (1983. III. 22., csatár):
Mint a családneve is mutatja, francia felmenőkkel, és így francia útlevéllel is rendelkezik, ami alaposan megkönnyítheti esetleges Európába szerződését. A torna előtt őt tartották a brazil gárda legjobbjának, ám sérülten utazott el a világbajnokságra, és nem nagyon tudta megmutatni tehetségét: csupán csereként lépett pályára, és így egyetlen gólt sem ért el. Előzetesen azonban többször is bebizonyította, hogy nem véletlenül szokták az egyik legendához, Zicóhoz hasonlítani. Már kisgyerekként is csak a labda érdekelte, később a londrinai PSTC nevű egyesületben kezdett focizni, ahonnan 2001-ben vitte el az Atlético Paranaense, amely rögtön profi szerződést ajánlott neki. Először a tavalyi touloni nemzetközi tornán figyeltek fel rá, ahol aranyérmet nyert a selecaóval, majd innen visszatérve klubjában is több lehetőséget kapott. A tavalyi országos bajnokságban öt gólt ért el, az idei pontvadászatban pedig nyolc alkalommal volt eredményes. Az év eljén a Copa Américán négy gólt szerzett, és itt már az európai klubok is felfigyeltek rá: szóba hozták a Real Madriddal, a legutóbb pedig a Juventus érdeklődött iránta. Gyors, rendkívül jól cselez, és remekül lát a pályán.

Kléber Giacomace De Souza Freitas (1983. XII. 8., csatár):
A Sao Paulo FC játékosa 11 esztendős kora óta szerepel a klubban, ám a hírek szerint már nem sokáig, hiszen a Dinamo Kijev bejelentkezett érte, és az ukrán együttes meg is egyezett a brazilokkal, a csatár vételára 2,2 millió dollár lesz. Így már csak az orvosi vizsgálat van hátra, hogy a kijeviek focistájának mondhassa magát. Ő is hiányzott az év elején a Copa Américán, ám később beverekedte magát a Sao Paulo csapatának első keretébe, és három gólt ért el az országos bajnokságban a felnőttek között. A vébén mindenesetre nem bizonyította gólérzékenységét, mert bár mindegyik meccsen ott volt a kezdők között, csupán a japánok ellen volt eredményes.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!