Megint jönnek, focizgatnak
2005. március 11. 06:57
Vasas
Csillagászati összegeket senkinek nem tudunk ajánlani, viszont amiben megállapodunk, azt ki is fizetjük - fogalmazta meg több ízben Vancsa Miklós ügyvezető igazgató, miért számít vonzó állomáshelynek manapság a Vasas a futballisták számára. A patinás, ám a szezonnak újoncként nekivágó csapat már az őszi rajt előtt is jó játékosokkal rendelkezett, ennek ellenére sorozatos kudarcaival csalódást keltett híveiben a bajnokság elején, hogy aztán a Tamási Zsoltot váltó Egerevári Sándorral a 11. helyig kapaszkodjon a téli szünetre.
Az átigazolási időszakban aztán magyar szinten jelentős üzleteket ütöttek nyélbe Angyalföldön: a legnagyobb fogásnak Waltner Róbert megszerzése tűnik, de hasznos szolgálatot tehet a nevelőegyesületébe visszatérő Gyánó Szabolcs is a csatársorban. Értékesnek tartott játékossal egészült ki a védelem is a Ferencvárosnál kevés lehetőséghez kapott Kiss György személyében, aki korábban dolgozott már együtt Egervári Sándorral, csakúgy, mint a középpályán és védelemben egyaránt bevethető Ivan Janjic, aki Waltnerhez és Gyánóhoz hasonlóan Zalaegerszegről jött a fővárosba.
A távozók közül - Szabó Csaba, Baranyai Tibor, Filó Attila, Kollár Zsolt, Bardi Gábor és Ferenczi István - talán csak utóbbi játékos elszerződése érintheti érzékenyen a piros-kékeket, ám mint fentebb említettük, a pályafutását Törökországban folytató csatár pótlását sikeresen megoldotta a klubvezetés.
A Vasas nem változtatott a bajnokság elején megfogalmazott célkitűzésen, azaz továbbra is bízik az 5-8. hely valamelyikének megszerzésében..
Pécs MFC
A labdarúgást gólra játsszák - ezzel az alapigazsággal sokszor kellett már szembesülniük a pécsi futballbarátoknak, csapatuk ugyanis a helyenként stílusos játék ellenére nem tartozik az ellenfél védelmét ellenállhatatlanul ostromló alakulatok közé, Pest Krisztiánék az ősszel mindössze 16-szor találtak a hálóba. Több mint érthető volt tehát a vezetés azon szándéka, hogy tavaszra elsősorban a csapat támadósorát acélosítsa, ezt a törekvést azonban nem koronázta siker. Érkezett viszont a védelembe Újpestről Bergmann Balázs és Békéscsabáról a rutinos Schindler Szabolcs, míg a távozók listájára Károlyi Sándor, Tolnai Gergely, Baumgartner Attila és Veith Péter neve került fel.
Az őszi 12. hely nyilván csalódásnak számít a tavalyi 7.-hez képest, és feltehetően a horvátországi edzőtáborozás is kevés lesz ahhoz, hogy a mecsekaljaiak felküzdjék magukat a táblázat első felébe.