Vágólapra másolva!
Továbbra is veretlen az MTK labdarúgócsapata, amely a Borsodi Liga 9. fordulójának vasárnapi rangadóján, Zalaegerszegen győzött 4-3-ra úgy, hogy végig irányította a találkozót. A meccs hőse a kétgólos Hrepka Ádám volt. A címvédő Debrecen hazai pályán kétgólos győzelmet aratott a Pécs felett, így továbbra is veretlen a bajnokságban, ráadásul feljött a második helyre a tabellán.

Borsodi Liga, 9. forduló:
ZTE FC - MTK Budapest 3-4 (1-2)
Zalaegerszeg, 3000 néző
v.: Kassai
ZTE: Varga Z. - Kocsárdi, Sebők V, Csóka, László A. (Spalevic, 74.) - Nagy L. (Koplárovics, 46.), Balog Cs. (Spasoljevic, 27.), Józsi, Bojovic - Sabo, Montvai
MTK: Végh - Balogh B., Lambulic, Rodenbücher, Pollák - Czvitkovics, Jezdimirovic, Zabos (Horváth, 68.), Bori - Kanta J. (Illés, 83.), Hrepka (Lipcsei, 87.)
gól: László (33.), Sabo (64.), Sebők V. (93., büntetőből), illetve Hrepka (5., 66.), Czvitkovics (38.), Bori (85.)
sárga lap: Kocsárdi (5.), Sebők V. (48.), Montvai (49.), illetve Pollák (2.), Rodenbucher (75.)

Nagy lendülettel kezdte a mérkőzést a vendég MTK, amely korszerű támadásaival az első 20 percben komoly zavart okozott a ZTE védelmében. A forduló előtt még veretlen fővárosi együttes az 5. percben szerzett vezetést: Kocsárdi egy bedobást követően nem tudott már kimozdulni utolsó védőként, Hrepka kiváló labdát kapott Kantától, s az ötös bal oldali sarkától okosan a kapu közepébe helyezett (0-1).

A 7. percben Kanta 24 méteres szabadrúgása a sorfalon megpattanva szállt a léc fölé, majd újabb két perc telt el, amikor Varga kapusnak kellett védenie Hrepka kísérletét.

A 22. percben jutott el először Végh kapujáig a labda, ekkor László 22 méteres lövését fogta a válogatott kapus. A Vasas, a Siófok és a Debrecen egykori játékosa azonban nem adta fel kísérletező kedvét, s a 33. percben a percekkel korábban csereként beállt Sapasoljevic visszafejelt labdáját 17 méterről küldte kapura, s lövése beakadt a bal sarokba (1-1).

Sok öröme nem maradt az egerszegi, napfényben fürdőző nézőknek a 36. percben ugyanis ismét az MTK szerzett vezetést. Czvitkovics 25 méteres lapos szabadrúgása megpattant az ötösön, így az elvetődő Varga felett a kapu jobb oldalába vágódott (1-2).

A második félidő elejét is megnyomta az MTK, az első komoly helyzetet Kanta hagyta - pontosabban Varga védett - majd következett a ZTE: Sabo lövését Végh nagy bravúrral védte (miközben a kispadról Dajka László vezetőedző azt kiabálta játékosának: "34 éves vagy, ha elesel tizenegyes"!)

A rutint tíz perccel később villantotta meg a romániai légiós, egy gyorsan elvégzett szabadrúgást követően betört be a 16-oson belülre, majd jobbról okosan a jobb sarokba helyezett (2-2).

Az első félidei történelem azonban megismételte önmagát: két perc sem telt el a hazai gól után, amikor Hrepka kapott remek labdát Czvitkovicstól, s kísértetiesen hasonló helyről, mint Sabo ugyancsak a jobb alsóba lőtt (2-3). A 71. percben Kanta szabadrúgását védte Varga.

A hajrában minden erejét megpróbálta a támadásokra összepontosítani a Zalaegerszeg, így komoly kontralehetőségek adódtak a vendégek előtt, s bár Kanta elrontott egy ziccert, a 85. percben Bori már a negyedik vendéggólt szerzete (2-4). A hosszabbításban a Rodenbücher szabálytalanságáért megítélt büntetőt Sebők Vilmos belőtte, beállítva ezzel a 3-4-es végeredményt

Garami József, az MTK vezetőedzője: "Sok szép dolgot csináltunk, sajnos a döntő pillanatokban elhibáztuk a befejezést. Sok hibánk van, amit még javítanunk kell."

Dajka László, a ZTE trénere: "Ahhoz nem vagyunk még érettek, hogy két felállás után harmadszor is újítsunk. Tiszteltük az ellenfelet, a második félidőre feljavultunk,de összességében az MTK-siker megérdemelt."

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!