A tavalyi találkozó papíron barátságos volt (ráadásul Fehér Miklós emlékére rendezték), ám nevéhez méltatlanul fejeződött be. Robert Savage komoly szócsatákat vívott a gyepen a magyarokkal, majd a lefújást követően a walesi hátulról leköpte Bodnár Lászlót, mire utóbbi hátrafejelt, majd komoly dulakodás kezdődött (érdemes megjegyezni, hogy Savage a meccset követően úgy nyilatkozott, miszerint nem ő köpött, hanem a magyar bekk). Ekkor szaladt a kezdőkörbe Lothar Matthäus is, ám ezt követően már lecsillapodtak a kedélyek.
Hasonlóra most nem kerülhet sor, mert Savage ágyékhúzódás miatt nem léphet pályára, és Bodnár játéka is kérdéses, Matthäus azért ejtett pár szót az ütközetről. "Meg lehet érteni a játékost és az edzőt is az ilyen parázs jelenetek láttán" - szögezte le a magyar kapitány. "Savage 10-szer, 15-ször is provokálja az ellenfeleit egy mérkőzés során, ám ez is része a futballnak, s én például szeretem a középpályást mint labdarúgót. Szeretném, ha nekem is lenne egy olyan játékos a csapatomban, mint ő."
A szakvezetőnek nincs Savage-e, de azért mégis optimista: "Futballistáim több tapasztalattal vágnak neki a mostani találkozónak, hiszen egy év eltelt az előző meccs óta, s a Ferencváros például BL-selejtezőkön és UEFA-kupa-meccseken edződött. Több játékos ráadásul külföldre szerződött, és ezáltal ők is rutinosabbá váltak."