Vágólapra másolva!
Hazai szinten szenzációsnak számító hírrel szolgált a téli átigazolási időszak utolsó napja: a tavaly nyár óta a PSV Eindhovennél futballozó, igaz kevés lehetőséghez jutó Fehér Csaba hazatér, s egyik korábbi klubjában, az Újpest FC-ben folytatja pályafutását. Ugyancsak a Megyeri útra kötelezte el magát Németh Norbert, az MTK válogatott labdarúgója. A középpályás kedden délelőtt írta alá új, fél évre szóló kontraktusát.

"Úgy gondolom, hogy olyan csapattal fogunk nekivágni a tavasznak, amelyben dicsőség lesz szerepelni, és amellyel csak a legmagasabb célkitűzések mentén képzelhetjük el a közel- és távoli jövőt. Köszönettel tartozunk Fehér Csabának, aki örök klubszeretetről tett tanúbizonyságot, ezzel nagymértékben hozzájárult, hogy ismét Újpesten futballozzon!" - mondta az új klubtulajdonos, Kovács Péter.

A 29 éves középpályás 33 alkalommal szerepelt a válogatottban.

Az átigazolási időszak utolsó napján még egy válogatott játékossal erősített az Újpest, amely fél évre, kölcsönbe megszerezte az MTK Hungária labdarúgóját, Németh Norbertet.

"Hamar megérintett a kitűnő újpesti hangulat, ezért nagyon bizakodó vagyok az elkövetkezendő időszakot illetően. Egyelőre csak a bajnokság végéig adott kölcsön az MTK, ám elképzelhető, hogy a jelen szerződésem lejárta után is a Megyeri úton maradok" - nyilatkozta a játékos az Újpest honlapján.

Az 1981. május 4-én született középpályás eddig kétszer szerepelt a magyar válogatottban, debütálására 2003. november 19-én került sor Észtország ellen. A 184 cm magas, 84 kg súlyú játékos az MTK előtt szerepelt a Győri ETO-ban és a Kispest színeiben is.

A lila-fehérek új "főnöke", a Dare Group Rt. elnök-vezérigazgatója hétfőn jelentette be hivatalosan, hogy cége tulajdonrészt vásárolt az Újpest FC Kft.-ben. A klubtól így távozott Muszbek Mihály korábbi többségi tulajdonos, aki tavaly július 14-én vásárolta meg a cég 48,96 százalékát, vagyis lett főtulajdonos. A Dare Group Rt. a kft. 30 százalékát vásárolta meg, a fennmaradó 18,96 százalék egyelőre Lukács Ferenc kezébe került, de az új tulajdonosnak erre is opciós vásárlási joga van.

[origo]/(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!