Vágólapra másolva!
A topligák végeztével a hét végére nem sok labdarúgó-esemény maradt, így a hét álomcsapatának összeállításánál a hétközi vb-selejtezőkre hagyatkoztunk. A legnagyobb összecsapásról, az argentin-brazil meccsről hárman is bekerültek a világválogatottba, de Argentína mellett Paraguay is két labdarúgót delegált.
Craig Gordon (Skócia): A skót válogatott ma már csak az európai középmezőny alsó felébe tartózkodik, így a Fehéroroszország elleni idegenbeli, gól nélküli döntetlen jó eredménynek számított a csapat számára. Ehhez azonban az kellett, hogy a gárda kapusa, Gordon pazar teljesítményt nyújtson: a hálóőr több alkalommal is bravúros védést mutatott be.
Júlio César Cáceres (Paraguay): A paraguayi válogatott elsősorban pazar védelméről híresült el az utóbbi években, de a múlt héten a Bolívia elleni vbb-selejtezőn a gólszerzéssel sem állt hadilábon a gárda, elvégre 4-1-re nyert. Igaz, a gólok többségét védők érték el: a fiatal jobbhátvéd, Cáceres is betalált, miközben a védőmunkájára sem lehetett panasz.
Mohammed Nosrati (Irán): Ázsiában szinte mindegyik továbbjutó hely elkelt a vbb-selejtezők során, és a legnagyobb örömünnepet az irániak rendezték, hiszen ők nem voltak ott a legutóbbi vébén. A perzsa együttes Bahreint fogadta, és a mindent eldöntő találatot egy védő, Nosrati szerezte, aki később elárulta, hogy az előző éjszaka megálmodta gólját.
Carlos Gamarra (Paraguay): A veterán középhátvéd a Bolívia elleni találkozón 101. alkalommal húzhatta fel a címeres mezt, és ezt pazar teljesítménnyel hálálta meg. Az még nem volt olyan meglepetés, hogy sziklaszilárdan állt a védelem tengelyében, az sem volt szokatlan tőle, hogy előrehúzódott és gólt fejelt, az viszont annál inkább, hogy a második hazai találat előtt remekül tört előre, és gólpasszt adott Roque Santa Cruznak.
Roberto Carlos (Brazília): A selecao az argentinok elleni csúcsrangadó első félidőben csapnivalóan futballozott, a szünet után azonban összekapta magát, és izgalmassá tudta tenni a mérkőzést. A brazilok lapok szerint csapatuk legjobbja Roberto Carlos volt, nem csak káprázatos szabadrúgásgólja miatt: védőfeladatát viszonylag jól látta el, és rengeteget ment előre.
Andrij Huszin (Ukrajna): Az ukrán válogatott korábban sohasem tudta kvalifikálni magát egyetlen világeseményre sem, most viszont nagyon közel áll ahhoz, hogy kijusson a jövő évi vébére. A görögök elleni idegenbeli győzelem ebből a szempontból sorsdöntő volt, és az Athénban győztes találatot szerző Huszin nem csak gólja miatt emelkedett ki a csapatból, hanem hatalmas munkabírása miatt is.
Juan Román Riquelme (Argentína): Az argentin válogatott az Ecuador elleni 2-0-s vereség után fokozott vehemenciával lépett pályára a brazilok elleni rangadón, és az első félidőben ellenállhatatlanul futballozott. Különösen a játékmester, Riquelme volt elemében, aki rúgott egy bődületes gólt, és a brazilok képtelenek voltak tartani őt.
Bastian Schweinsteiger (Németország): A germánok rendezőként automatikus vb-résztvevőnek számítanak, így barátságos mérkőzések sorával igyekeznek felkészülni a tornára. Az oroszok elleni összecsapást ugyan nem sikerült megnyerniük, de kiderült, hogy középpályásaik közül nem csak Michael Ballack képes a gólszerzésre: Schweinsteiger ugyanis kétszer is betalált.
Cristiano Ronaldo (Portugália): A fiatal luzitán középpályás Luis Figo visszatérésével sem szorult ki a válogatottból, hanem áthúzódott a baloldalra, és ez egyáltalán nem ártott meg teljesítményének. Már a múlt héten, a szlovákok ellen is gólt szerzett, most pedig az észtek ellen döntötte el a három pont sorsát találatával.
Hernán Crespo (Argentína): Az AC Milan légiósának nem kellett sok idő ahhoz, hogy beköszönjön klubtársának, a brazil Didának, hiszen már a negyedik percben megszerezte a vezetést a selecao ellen, majd az első félidő során még egyszer eredményes volt. Két góljával tehát nagy szerepet vállalt abban, hogy az argentinok megnyertél a mérkőzést, és kijutottak a vébére.
Jan Koller (Csehország): A macedón válogatott bizony alaposan ráijesztett a csehekre, hiszen sikerült vezetést szereznie Liberecben, de a házigazdák alaposan bosszút álltak ezért, hiszen végül 6-1-re nyertek. A mérkőzés főhőse a Dortmund csatára, Koller volt, aki egymaga négy gólt ért el - egyik találatánál ugyan Milan Baros a gólvonal közelében beleért a labdába, de a hivatalos jegyzőkönyvek szerint itt is Koller volt a gólszerző.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!