Arsene Wenger, az Arsenal vezetőedzője szerint csapata minden tekintetben felülmúlta a Juventust, így megérdemelten jutott be az elődöntőbe, ahol a Villarreal lesz az ellenfele.
"Három fordulópontja volt a mérkőzésnek: sikerült kihúznunk kapott gól nélkül az első negyedórát, majd a félidő végére már mi uraltuk a találkozót. Nedved kiállításával úgy gondolom, minden eldőlt. Sokban hasonlított ez a londoni összecsapásra is, hiszen az olaszok a hosszan előreívelt labdákkal kísérleteztek, nekünk csak arra kellett figyelni, hogy a második vonalból érkezőket semlegesítsük" - mondta a francia szakember a torinói 0-0 után.
Az Arsenal ezzel története legnagyobb sikerét érte el az európai kupaporondon, hiszen korábban egyszer sem sikerült eljutnia az elődöntőbe. Az már csak hab a tortán, hogy az Ágyúsok egymást követő nyolcadik BL-mérkőzésükön nem kaptak gólt, ezzel pedig megdöntötték az AC Milan tavaly felállított rekordját.
"Szeretnék gratulálni az Arsenalnak, hiszen teljesen megérdemelten jutott tovább a párharcból. Nagyon nehéz mérkőzés volt, mivel nekünk gólokat kellett volna szereznünk, de az angolok életveszélyesen kontráznak, így hátul is figyelnünk kellett" - mondta Fabio Capello, a Juventus vezetőedzője.
Az olasz tréner kitért a hazai szurkolók viselkedésére is, akik az összecsapás végén már sajátjaik ellen tüntettek: "Egyszerűen érthetetlennek tartom, hogy a drukkerek akkor fordulnak ellenünk, amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk. Mindenesetre mi nem fogunk változtatni a stílusunkon, ezért lehet, hogy mazochisták vagyunk" - tette hozzá a tréner, arra utalva, hogy a Zebrák kilencpontos előnnyel vezetik az olasz bajnokságot, és minden bizonnyal meg is nyerik azt.