Két BEK-döntő, hét gól

Nevelőegyesülete, a Budapesti Honvéd színeiben Puskás Ferenc mindössze két hivatalos európai kupamérkőzésen szerepelt, a Real Madriddal azonban rengeteg sikert ért el a BEK-ben: a két győzelem mellett két döntőben is mesterhármast szerzett, ami egyedülálló rekordnak számít.

A hatvanas évek kezdetén kétségtelenül a Real Madrid volt Európa legjobb csapata, a sorozatban elért öt BEK-győzelem miatt szinte a verhetetlenség érzete kapcsolódott a gárdához. Ez a csodálat tovább nőtt akkor, amikor az első ízben kiírt Világkupát is elhódította a gárda: a Libertadores-kupa-győztes uruguayi Penarol ellen az idegenben elért gól nélküli döntetlent követően hazai pályán 5-1-re nyert a csapat, mégpedig úgy, hogy az ötödik percben már 2-0 volt a javára! A főhős a változatosság kedvéért ismét Puskás volt, aki ellenállhatatlanul futballozott az uruguayiak elleni visszavágón: rögtön a harmadik minutumban megkezdte a gólgyártást, a tizedikben újfent eredményes volt, további két találatból pedig előkészítőként vette ki a részét.

Az 1960-as sorozat azonban kijózanítólag hatott: a Real rögtön a legjobb nyolc közé jutásért vívott szakaszban összekerült legnagyobb riválisával, az FC Barcelonával, és azúttal a katalánok bizonyultak jobbnak.

1961-ben rögtön az első körben a Vasassal került össze a spanyol klub, és az első, budapesti mérkőzésen Puskás nem lépett pályára: a madridi vezetők úgy döntöttek, hogy nem akarnak konfliktust a magyar hatóságokkal. Nem csak Puskás maradt egyébként Spanyolországban, hanem a klub magyar technikai igazgatója, Östreicher Emil is, de a csapat nélkülük is nyert 2-0-ra a Népstadionban, a visszavágón pedig már Puskás is szerepelt - igaz, gólt nem szerzett, vagyis sorozatban négy BEK-mérkőzésen nem talált be.

Ez tarthatatlan állapot lehetett a támadó számára, elvégre a következő körben a a dán Odense ellen kétszer is eredményes volt az idegenbeli találkozón, a visszavágón pedig egy gólt szerzett - Madridban a Real 9-0-ra intézte el a dán bajnokcsapatot! A negyeddöntőben aztán a Juventus elképesztően kemény ellenfélnek bizonyult, mind a Bernabéuban, mind Torinóban 1-0-s vendéggyőzelem született, így aztán harmadik mérkőzésre volt szükség, amelyet természetesen semleges pályán, a párizsi Parc des Princes stadionban rendeztek - ahol a Real 3-1-re nyert. Az elődöntőben a belga Standard Liege (soraiban Sztáni Istvánnal) már nem okozott gondot, a spanyolok kettős győzelemmel mentek tovább (Puskás idegenben volt eredményes), és a csapat máris készülhetett a döntőre.

A fináléban a címvédő portugál Benfica volt az ellenfél, soraiban olyan klasszisokkal, mint Eusébio, Mário Coluna vagy José Simoes. A Realban azonban ott volt Puskás, aki alaposan belekezdett az amszterdami fináléban: a 18. percben megszerezte a vezetést csapatának, majd öt perc elteltével ismét eredményes volt. A luzitánok hasonló gyorsasággal egyenlítettek, de az első félidő utolsó fontos momentuma megint Puskás nevéhez fűzödött, aki ismét betalált Costa Pereira hálójába, vagyis mesterhármast ért el - akárcsak két évvel korábban az Eintracht Frankfurt ellen.

Mind a mai napig ő az egyetlen labdarúgó, aki két BEK-döntőben is három gólt szerzett, azonban a második alkalommal ez (is) kevés volt a kupa megszerzéséhez - a szünet után ugyanis jött Eusébio, és vezérletével a Benfica (amelynek magyar edzője volt Guttmann Béla személyében) fordított. Puskás akkor sem volt elégedett a játékvezető ténykedésével, a holland Leopold Horn véleménye szerint két alkalommal is elfelejtett tizenegyest adni a Realnak, de a végeredményen mindez nem változtatott: a trófea a lisszaboniaké lett. A lefújást követően Puskás egyébként mezt cserélt Eusébióval, és ez a gesztus sokak szemében szimbolikus volt: a magyar klasszis átadta a stafétabotot a fiatalabb generációnak.

Elvégre Puskás akkor már 35 esztendős volt, és bár a bajnokságban ontotta a gólokat (az 1960-61-es idényben 28, az 1962-63-as pontvadászatban 26 találattal volt spanyol gólkirály), a nemzetközi futballközvélemény úgy vélte, hogy a nemzetközi porondon már leáldozóban van a Real csillaga. Ezt látszott igazolni a következő idény BEK-szereplése is, amikor a királyi gárda már az első fordulóban kiesett a belga RSC Anderlecht ellenében, majd az 1963-64-es szezonban az Inter ellen az elődöntőben bukott el

Ez volt az a pillanat, amikor a klub vezetőségében is egyértelművé vált, generációváltásra van szükség. Di Stéfano el is hagyta a klubot, de Puskás maradt, s még az 1965-66-os szezonban is pályára lépett a legrangosabb európai kupában.

Nem is akármilyen teljesítménnyel: az első körben a holland Feyenoord ellen előbb idegenben volt eredményes, majd a visszavágón egymaga négy gólt vállalt - a csapat pedig 5-0-ra nyert. Puskás utolsó nemzetközi kupamérkőzésére 1965. szeptember 22-én, Skóciában került sor, ahol a Real 2-2-es döntetlent játszott a Kilmarnockkal - a gárda később egészen a BEK-győzelemig jutott, de a magyar támadó több összecsapáson már nem lépett pályára. Puskás a nemzetközi porondon (ha a négy KK-találkozót nem számoljuk) 41 találkozón szerepelt, és ezeken 36-szor volt eredményes - aligha túlzunk, ha kijelentjük, hogy ez a számadat egészen különleges teljesítményt takar, és manapság megismételhetetlen.

Szemelvények Bán Tibor és Harmos Zoltán Puskás Ferenc című, az Aréna Kiadó Minden Idők Legjobb Futballistái sorozatában 2005-ben megjelent könyvéből.