Vágólapra másolva!
A címvédő Chelsea kétszer egyenlített az Everton vendégeként, majd három perccel a befejezés előtt a győzelmet is megszerezte az angol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában, és mivel a Manchester United kikapott a West Ham United otthonában, így két pontra csökkent a Vörös Ördögök előnye. A Serie A-ban a listavezető Inter legyőzte a Messinát, a milánóiaknak ez volt sorozatban a kilencedik bajnoki győzelme, ezzel új klubrekordot állítottak fel. Németországban a Werder Bremen ha nehezen is, de legyűrte a Wolfsburgot, és ezzel az első helyről várhatja a tavaszi folytatást. A Primera Divisiónban győzött a Sevilla és a Real Madrid is, Franciaországban pedig lassan átvehetik az aranyérmet a Lyon játékosai, a címvédő ugyanis ezúttal a második helyezett Lens otthonában nyert 4-0-ra.

Alaposan felszívta magát a Premier League 10. helyezettje az elmúlt két év bajnoka ellen. Hatalmas iramban estek egymásnak a csapatok a Goodison Parkban, szép példáját nyújtva az angol labdarúgás azon gyakori erényének, amikor helyzetek nélkül is élvezetes élmény a játék minden perce.

A londoniak fél óra elteltével veszélyeztettek először, de sem Geremi meglódulása, sem Lampard távoli lövése nem volt igazi gólszerzési lehetőség. A hazaiak valamivel aktívabbak voltak a kapu előtt, a 17. percben Boulahrouz a tizenhatoson belül fellökte Andy Johnsont, ám a játékvezető továbbot intett.

A két játékost - valamint a kispad mellett folyamatosan hisztériázó José Mourinhót - ugyancsak felpaprikázta az eset, a vendégek védője azonban jobban járt volna, ha lenyugszik ahelyett, hogy a 37. percben lerántja Anichebét, amit már a bíró sem nézett tétlenül: a tizenegyest Arteta a másik irányba mozduló kapus mellett a jobb alsó sarokba lőtte.

A gól után sokkal többet birtokolta a labdát a Chelsea, egy Cole-próbálkozásnál azonban nem jutott tovább az első félidőben.

A szünet után aztán a nagy küzdelem mellé már igazi gólparádé és több váratlan fordulat is társult. A 49. percben az első játékrészben keveset mutató Ballack egy 20 méteres szabadrúgásból mesterien csavarta a bal alsó sarokra a labdát, amely Howard kezét, majd a kapufát érintve végül a kapus hátáról pattant a hálóba.

Az egyenlítés után egyre nyomasztóbbá vált a Chelsea fölénye, s csak idő kérdésének tűnt, mikor szerzi meg a vezetést - az 57. percben például Yobo rúgott lyukat a saját ötösénél, ám Kalou a vártalanul megkapott labdával a kapufát trafálta telibe.

Aztán mégis fordítva történt, a 64. percben éppen csak kiszabadult a szorításból az Everton, és egy jobb oldali szögletből az Essient legyűrő Yobo öt méterről a bal felső sarokba fejelt.

A Chelsea-t azonban még az sem tudta megrendíteni, hogy másodszor is hátrányba került, a 81. percben Lampard a balösszekötő helyéről óriási gólt zúdított a bal felső sarokba, megszerezve 77. gólját a csapatban, amivel a Kékek történetének legeredményesebb középpályásává lépett elő.

A címvédő legjobbja ezúttal mégsem a csapatkapitány, hanem Didier Drogba volt: a támadó a 86. percben gyönyörűen fordult kapura, de ekkor még csak csak kapufát talált. Egy percre rá aztán a hajrája beállt Sevcsenko megnyert egy fejpárbajt, a labda az elefántcsontparti elé került, aki a kint álló Howard fölött 25 méterről a keresztéc alá zúdította azt.

A címvédő így 3-2-re győzött egy káprázatos mérkőzésen, és tovább üldözi az éllovas Manchester Unitedet, amely meglepetésre 1-0-ra kikapott a West Hamtől. A Kalapácsosok kispadján ezen a mérkőzésen debütált Alan Curbishley, aki a lefújás után főleg Green kapus vállát veregethette, aki számtalan nagy védést bemutatva óvta meg hálóját a góltól.

A három pont sorsát eldöntő találat a 75. percben született, amikor Sheringham Vidic lába között passzolt középre, Harewood bebrusztolta a labdát Rio Ferdinand mellett, az érkező Reo-Coker pedig a kivetődő Van der Sart megelőzve passzolt a rövid sarokba.

Forrás: EPA

Rooney nem bírt a West Ham védőivel

Egy másik londoni csapat is sikeres vasárnapot zárt, a Tottenham idénybeli első idegenbeli sikerét a Manchester City otthonában aratta, bár a Spurs a félidei 2-0-s vezetés után eléggé leengedett, és így a hajrában meleg perceket élt át.

Premier League 18. forduló:
Everton - Chelsea 2-3 (1-0)
gól:
Arteta (38., 11-esből), Yobo (64.), illetve Ballack (48.), Lampard (81.), Drogba (87.)

Manchester City - Tottenham Hotspur 1-2 (0-2)
gól:
Barton (64.), illetve Davenport (16.), Huddlestone (24.)

West Ham United - Manchester United 1-0 (0-0)
gól: Reo-Cocker (75.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!