Vágólapra másolva!
A hét végén majdnem teljesen lezárult az idény, már csak a BL-döntő és három spanyol bajnoki van hátra a fontosabb események közül. A remek mérkőzést hozó FA-kupa-döntőből három labdarúgó is bekerült álomcsapatunkba, míg az UEFA-kupa fináléjából két játékost választottunk be a tizenegy közé.
José Reina (spanyol, Liverpool FC): A Vörösök hálóőre ugyan alaposan benne volt a West Ham egyik találatában, de a ráadás utolsó perceiben nagy bravúrt hajtott végre, a büntetőpárbajban pedig főhőssé lépett elő. Reina három tizenegyest is hárított, és ezzel kupagyőzelemhez juttatta együttesét.
Daniel Alves (brazil, Sevilla FC): Az andalúziaiak jobbhátvédje kiválóan futballozott az UEFA-kupa döntőjében: nem csak arra volt energiája, hogy tökéletesen semlegesítse a Middlesbrough FC balszélsőjét, Stewart Downingot, hanem ha tehette, a támadásokhoz is felzárkózott. A hét végi, FC Barcelona elleni bajnokin is hasonlóan tett, olyannyira, hogy itt gólt is szerzett.Agustín Alayes (argentin, Estudiantes): A Libertadores-kupában a negyeddöntők első mérkőzéseire került sor a múlt héten, és az Estudiantesnek a címvédő Sao Paulo FC ellen sikerült előnyt szereznie a több mint egy hónap múlva sorra kerülő visszavágóra. Sokáig úgy tűnt, hogy nem lesz gól a meccsen, de az utolsó percben a hazaiak középhátvédje, Alayes betalált.Pablo Contreras (chilei, Celta Vigo): A galíciai együttes újoncként futott be a hatodik helyen a Primera Divisiónban, és ezzel kiharcolta az UEFA-kupában való indulás jogát. Az utolsó fordulóban a Getafe CF ellen diadalmaskodott hazai pályán a gárda, és a meccs egyetlen találatát a chilei középhátvéd, Contreras érte el.Paul Konchesky (angol, West Ham United): A Kalapácsosok nagyon közel kerültek ahhoz, hogy meglepetés okozva legyőzzék a Liverpool FC-t az FA-kupa döntőjében. A balhátvéd Konchesky kissé szerencsés találatával egészen az utolsó percig vezettek, és bár végül büntetőkkel vereséget szenvedtek, játékosaik büszkék lehettek teljesítményükre.
Carlos Bonet (paraguayi, Libertad): A paraguayi együttesnek nem sok jót jósoltak a River Plate elleni, idegenbeli mérkőzés előtt, de a Libertad 2-2-es döntetlent ért el Buenos Airesben, és így kedvező helyzetben várhatja a Libertadores-kupa negyeddöntőjének visszavágóját. A meccs főhőse Bonet volt, aki együttese mindkét találatát szerezte - az elsőt egy hatalmas kapáslövésből.Enzo Maresca (olasz, Sevilla FC): A spanyol együttes meggyőző fölénnyel nyerte meg a Middlesbrough FC ellen az UEFA-kupa döntőjét, és a mérkőzés legjobbjának az andalúziai klub olasz középpályását, Marescát választották meg. Nem véletlenül, a focista ugyanis kétszer is betalált, és emellett hatalmas mezőnymunkát végzett.Steven Gerrard (angol, Liverpool FC): A liverpooli együttes váratlanul nehezen bírt a West Ham Uniteddel az FA-kupa döntőjében, és a Vörösök nagyon sokat köszönhetnek csapatkapitányuknak, aki fantasztikusan futballozott a fináléban. Először gólpasszt adott Djibril Cissének, majd rúgott két egészen káprázatos találatot - a másodikat az utolsó percben, amikor már elúszni látszott a trófea.Ferran Corominas (spanyol, RCD Espanyol): A barcelonai egyesület nagyon közel került ahhoz, hogy kiessen a legjobbak közül, hiszen egy perccel a lefújás előtt döntetlenre állt a Real Sociedad ellen, ami a búcsút jelentette volna a gárdának. Ekkor azonban jött Corominas, aki korábban csereként állt be, és már egy kapufát is rúgott - az utolsó percben szerzett találatával pedig az Espanyol megőrizte élvonalbeli tagságát.
Fred (brazil, Olympique Lyon): A lyoni egyesület már hetekkel ezelőtt bebiztosította bajnoki címét, de az utolsó fordulóban igyekezett alaposan kiszolgálni közönségét - és ennek érdekében hazai pályán nyolc gólt rúgott az AC Le Mans ellen. A gólzáporból Fred mesterhármassal vette ki a részét, és teljesítményét a L'Équipe 8,5-es osztályzattal jutalmazta.Cédric Konan (elefántcsontparti, Lecce): A délolasz gárda ugyan kiesett a Serie A-ból, de a búcsúja szépre sikerült, hiszen idegenben verte 3-1-re a Sampdoria együttesét. A mérkőzés legjobbja a lecceiek elefántcsontparti támadója, Konan volt, aki kétszer is betalált - könnyen lehet, hogy a következő idényben is az élvonalban játszik majd, csak egy másik klubban.




Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!