Vágólapra másolva!
Az elmúlt hét az Európa-bajnoki selejtezők jegyében telt el, a topligákban nem rendeztek fordulókat, nem meglepő tehát, hogy élomcsapatunkat is szinte teljesen a kvalifikációs mérkőzésekről válogattuk. Az egyetlen kivételt a spanyol csatár, Kepa jelenti, aki még kedden rúgott mesterhármast egy bajnokin, de a hét végén is betalált az utánpótlás-válogatottban.
Zidrunas Karcemarskas (Litvánia): A balti állam csapata a friss világbajnok Olaszország otthonába látogatott, de meglepően bátor játékot produkált, és ki is harcolt egy döntetlent. Persze a pontszerzéshez az is kellett, hogy a litván kapus, Karcemarskas remek formában védjen, a hálóőr több ziccert is hárított.
Christian Dally (Skócia): A skót együttes a Feörer-szigeteket fogadta, és sima győzelmet aratott, a félidőben már öt gól volt a hazaiak előnye. A gólokat szinte egytől egyig a csatárok szerezték, de a helyi lapok a jobbhátvéd Dailly teljesítményét is kiemelték, hiszen a bekk rengeteget ment előre a támadásokkal - mondjuk védekeznie nem nagyon kellett.Joris Mathijsen (Hollandia): Az Oranje alaposan megszenvedett Luxemburg ellen, de végül csak sikerült begyűjtenie a három pontot a miniállammal szemben. A szégyenteljes döntetlentől a középhátvéd Mathijsen mentette meg a hollandokat, az augusztusban az AZ Alkmaarból a Hamburger SV-ba szerződött védő pályafutása első gólját szerezte a nemzeti tizenegyben.Herman Hreidarsson (Izland): A szigetország csapata Észak-Írországba látogatott, és ugyan esélyesebbnek számított, de kevesen gondolták volna, hogy ilyen simán nyerni fog. Az izlandiak végül 3-0-ra nyertek, vagyis a védelmük hibátlan teljesítményt nyújtott, a középhátvéd Hreidarsson pedig még gólt is szerzett.Ludovic Magnin (Svájc): A helvéteknek nem kell Eb-selejtezőket játszaniuk, hiszen a 2008-as kontinensviadal társrendezői, éppen ezért barátságos mérkőzések egész sorával készülnek a tornára. A hét végén például Venezuelát fogadták, és az utolsó percekben szerzett találattal sikerült is nyerniük - a gólt a balhátvéd Magnin készítette elő, és a bekk a csapat legjobbjai közé tartozott.
Elano (Brazília): Egy brazil-argentin mérkőzés még tét nélkül is nagyon sokat számít a presztízs miatt, és a selecao ebből a szempontból elégedett lehet, hiszen Londonban 3-0-ra verte az argentinokat. A találkozó hőse a Sahtar Doneckben légióskodó középpályás, Elano volt, aki kétszer is betalált, és végig hasznosan futballozott.Steven Gerrard (Anglia): A háromoroszlánosoknak nem volt nehéz dolguk, lévén Andorra ellen futballoztak, de Steve McClaren mester elégedett lehetett, mert taktikai húzásai maximálisan bejöttek. Gerrardot kitolta a középpálya jobb oldalára, és a liverpooli játékos innen indulva gólt szerzett és gólpasszt is adott, majd Aaron Lennon becserélését követően eggyel beljebb is remek teljesítményt nyújtott.Gennaro Gattuso (Olaszország): A taljánoknak továbbra sem megy a világbajnokság óta, és a litvánok elleni hazai 1-1-es döntetlen bizony kínos eredménynek számít a squadra azzurrának, de legkevésbé Gattusón múlt, hogy az olaszok nem tudtak nyerni. A Milan középpályása a tőle megszokott agresszív, csupa szív játékot nyújtotta, és az olaszok legjobbja volt.Martin Petrov (Bulgária): Hriszto Sztoicskov együttese még tíz perccel a lefújás előtt is kétgólos vesztésre állt Romániában, és hogy végül mégis sikerült pontot mentenie az együttesnek, az elsősorban Petrovnak volt köszönhető. Az Atlético Madridban légióskodó balszélső ugyanis a hajrában kétszer is betalált, és így a bolgár csapat döntetlennel kezdte a selejtezőket.
Kepa (Sevilla FC, spanyol): Az andalúz gárda a hét elején, kedden játszotta le első bajnokiját, és ott folytatta, ahol a Barcelona elleni Szuperkupa-döntőben abbahagyta. A Levante UD ellen 4-0-ra nyert a csapat, és a saját nevelésű támadó, Kepa mesterhármast ért el - majd a hét végén a spanyol U21-es válogatott színeiben is betalált.David Lafata (Csehország): Aligha lehet elképzelni jobb debütálást a nemzeti csapatban, mint hogy valaki az utolsó negyedórára beállva két gólt szerez, és ezzel tétmeccsen győzelemre segíti a csapatát. Márpedig a csehek támadója, Lafata éppen ezt hajtotta végre Wales ellen: Karel Brückner együttese az ő két találatának köszönhetően verte a briteket 2-1-re.


Az egeret a figurák fölé helyezve olvashat a hét legjobbjairól.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!