Vágólapra másolva!
Fernando Morientes - három pozíciót javítva - a hetedik helyre rukkolt előre a labdarúgó Bajnokok Ligája legeredményesebb gólszerzőinek örökranglistáján az által, hogy a 2006/07-es BL főtáblás sorozatának keddi nyitányán háromszor is eredményes volt, s ezzel jelenleg 30 találatnál tart.

Az egykori sokszoros válogatott játékos, aki a Liverpooltól a Valenciához igazolva az új idényre visszatért a spanyol bajnokságba, a görög Olympiakosz felett aratott 4-2-es idegenbeli sikerből vállalt döntő szerepet három góljával.

A France Football által publikált lajstromot - amelynél a selejtezők során elért találatok nem számítanak, csak a Bajnokok Ligája főtáblás csoportmeccsein szerzett gólokat veszik figyelembe - a Real Madrid támadója, Raúl vezeti 51 góllal. Ő, s frissen érkezett klubtársa, a Manchester United után karrierjét a spanyol királyi gárdánál folytató holland Ruud van Nistelrooy is már szerdán gyarapíthatja gyűjteményét, ha betalál este, az Olympique Lyon vendégeként.

Utóbbi ugyanúgy 43 gólos, mint az ukrán Andrij Sevcsenko, aki kedden nem volt eredményes a német Werder Bremen ellen új együttesének, az angol Chelsea-nek a színeiben.

Az élcsoport állása:

gólnévcsapat
51 Raúl González (spanyol)Real Madrid
43Andrij Sevcsenko (ukrán)Chelsea
Ruud Van Nistelrooy (holland)Real Madrid
41Thierry Henry (francia)Arsenal
37Alessandro Del Piero (olasz)Juventus
34Filippo Inzaghi (olasz)AC Milan
30Fernando Morientes (spanyol)Valencia
29Patrick Kluivert (holland)PSV Eindhoven
28David Trezeguet (francia)Juventus
27Roy Makaay (holland)Bayern München
Rivaldo (brazil)Olympiakosz


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!