Szabadulóművész Szentek, Gerával menekülő WBA

Az európai topligák befejeztével általában az értékelések és elemzések kerülnek előtérbe, a győztesek ünnepelnek, a kiesők és az érmes helyekről lemaradók szomorkodnak, mi most azonban nem ezekkel a csapatokkal foglalkozunk, hanem olyanokkal, amelyeknek a bennmaradása már-már csodaszámba ment. Az ötletet a West Ham United bravúrja adta, úgyhogy körülnéztünk, hogy a közelmúltban mely csapatok támadtak fel az idény végére a szigetországban.

Az Everton hat évvel az 1987-es bajnoki címe után nagyon rossz idényt produkált, és az egykor sikert sikerre halmozó Howard Kendall, aki ráadásul a vezetőkkel is összeveszett, karácsonykor fel is állt a kispadról. Utódja a Norwichtól érkező Mike Howard lett, akivel viszont nem hogy javult volna a csapat, de egyre mélyebbre süllyedt, januárban a 13. helyen vette át a garnitúrát, és májusban már fél lábbal a másodosztályban voltak a kék-fehérek.

Az utolsó fordulóban az a Wimbledon látogatott a Goodison Parkba, amely kilencmecces veretlenségi sorozatból érkezett, és Sam Hamman, a klub tulajdonosa egy Las Vegas-i utat dobott fel a csapatnak jutalmul, ha nem szakad meg a menetelés. Rémálomszerűen indult a meccs a liverpooliak számára, a Wimbledon Holdsworth révén egy büntetőből szerzett vezetést, majd Ablett vette be a saját kapuját, és a drukkerek kezdtek megbarátkozni a gondolattal, hogy 40 év után ismét a másodosztály küzdelmeiben lesznek érdekeltek.

Aztán még a félidő előtt szépített az Everton, a magyar felmenőkkel rendelkező svéd válogatott, Anders Limpar ravaszul eljátszott egy tizenegyest, amit Graham Stuart küldött a helyére. A fordulás után Barry Horne lőtt hatalmas gólt a felső sarokba 32 méterről, 2-2-re alakítva az eredményt, de ez még nem lett volna elég a bennmaradáshoz, mert az Ipswich 0-0-ra állt a Blackburn ellen.

Kilenc perccel a lefújás előtt aztán tovább fokozódtak az izgalmak, mivel egy másik rivális, a Sheffield United vezetést szerzett a Chelsea ellen, így az egy pont nem lett volna elég. Az Everton-játékosok viszont nem foglalkoztak a külső körülményekkel, és az erőfeszítéseiket siker koronázta, Stuart használta ki, hogy egy Wimbledon-védő elvétett egy indítást, és a kapuralövésnél annyi szerencséje is volt, hogy a labda furán pattant fel az idény végére megviselt állapotba kerülő gyepről, így Segers kapus nem tudott védeni.

A hátralévő időben a Stolverkosok közül mindenki az órát nézte, hogy aztán a lefújás után kezdetét vegye a fieszta, a Chelsea végül fordított a Sheffield ellen, amely így a Swindon és az Oldham társaságában elbúcsúzott az élvonaltól.

Az Oldham egyébként egy évvel korábban mázlisabb volt, akkor az utolsó három meccset behúzva jobb gólkülönbséggel sikerült a bennmaradás az Athleticnek, pedig nem voltak könnyű ellenfelei, mert a második helyezett Aston Villával, a Liverpoollal és a Southamptonnal kellett megmérkőznie, és közben reménykedni, hogy a zárókörben az Arsenal legyőzi a Crystal Palace-t. Három egygólos diadal (1-0, 3-2, 4-3) és az Arsenal fölényes győzelme hozta meg végül a közvélemény által csak Houdini-mutatványnak elnevezett bravúrt.