Fabiano a 2004-es paulista pontvadászatban is ontotta a gólokat: az alapszakaszban hatszor talált be, más kérdés, hogy a Sao Caetano elleni negyeddöntőn rossz ütemű becsúszásért piros lapot kapott, majd lefelé menet még mutogatott is az őt kifütyülő közönségnek. Ebben az esztendőben végre a legrangosabb kontinentális sorozatban, a Libertadores-kupában is bemutatkozhatott, és a csoportkörben öt találattal járult hozzá csapata továbbjutásához.
Az egyenes kieséses szakaszban további három gólt ért el, és az SPFC egészen az elődöntőig jutott, ott azonban nagy meglepetésre kiesett a kolumbiai Once Caldasszal szemben.
A fentiek ismeretében nem jelentett meglepetést, hogy Parreira a 2004-es Copa Américára is elvitte Luís Fabianót, sőt, az első, Chile elleni csoportmérkőzésen rögtön a kezdők közé jelölte a csatárt.
A támadó pedig meghálálta a bizalmat, hiszen az utolsó percben győztes gólt fejelt, három ponthoz juttatva a selecaót. Később betalált Paraguay ellen is, és bár újabb gólt nem szerzett, minden mérkőzésen a kezdő tizenegy tagja volt a brazil győzelemmel véget ért kontinensviadalon.
Ez pedig alaposan megnövelte az értékét, arról nem is beszélve, hogy megint felfigyeltek rá Európából. A Copa América után ugyan még visszatért a Sao Paulóhoz, és augusztus elején az SPFC az ő duplájával verte 2-1-re a Vitória Bahiát, ám ez volt a búcsúmérkőzése az egyesületnél, hiszen nem sokkal később a portugál FC Porto vette meg - alig kétmillió euróért.
A Sao Paulo FC színeiben az országos bajnokságban összesen 160 mérkőzésen 118 gólt ért el, amivel az egyesület történetének második legeredményesebb játékosa, nem csoda, hogy a szurkolók csak Fabigolnak, vagy Fabulosónak, azaz Csodálatosnak becézték.