A kiesés elkerülése volt a cél az újonc FC Lorient-nál és Valenciennes FC-nél, vagyis ezek a klubok elérték céljukat, ráadásul mindkét csapatnál akadt egy-egy nagy felfedezett. A Lorient-ból a PSG-nevelés, de az élvonalban hat éve nem szerepelt Fabrice Abriel emelkedett ki, aki a France Football játékosrangsorában hatodik lett, míg a Valenciennes-nél a csatár Steve Savidan bukkant fel a semmiből: ő kishíján végrehajtotta azt a bravúrt, hogy három egymást követő évben három különböző divízióban szerzett gólkirályi címet.
A Ligue 1-ben végül "csak" második lett a góllövőlistán Pauleta mögött, ám mivel góljaival benntartotta a legjobbak között csapatát, alighanem nem panaszkodik az elmaradt rekord miatt. Január elején arra is kevesen fogadtak volna, hogy az OGC Nice bennmarad, hiszen a nizzaiak menthetetlennek tűntek, de Frédéric Antonetti kisebbfajta csodát végrehajtva benntartotta az együttes, amely utolsó 17 bajnokijából mindössze kettőt veszített el!
Az FC Nantes hasonló bravúrra képtelen volt, így aztán a Kanárik történetük során először kiestek az élvonalból. A patinás egyesület sorozatban 44 évet töltött el a Ligue 1-ben, ami francia rekordnak számít, de az utóbbi években már rendre a kiesés ellen küzdött, amit idén nem is tudott elkerülni.
A Nantes mellett még az ES Troyes és az újonc CS Sedan esett ki, ami korántsem jelentett akkora meglepetést - más kérdés, hogy a Sedan algériai balhátvédje, Nadir Belhadzs így is olyan teljesítményt nyújtott, hogy második helyen végzett a France Football ranglistáján. Jutalmul a következő idényt már az Olympique Lyonban kezdi...