Vágólapra másolva!
Hetedik mérkőzésén hetedik gólját szerezte Németh Krisztián a Liverpool tartalékcsapatában, a Bolton elleni találat ráadásul három pontot jelentett csapata számára. A magyar támadóra Rafa Benítez, a nagycsapat mestere is felfigyelt, nem kizárt, ha így folytatja a gólgyártást a 19 éves Németh, akkor nemsokára a sztárok között is szerepet kap.

Három magyar játékos - sőt, ha a Felvidékről származó Harsányi Zoltánt is idevesszük, akkor négy - is a pályán volt a Liverpool-Bolton angol tartalékbajnokin, amelyen a hazaiaknál Gulácsi Péter és Németh Krisztián, a vendégeknél Bogdán Ádám játszotta végig a 90 percet.

Az első félidő szinte csak a Liverpoolról szólt, Németh hamar gólt szerezhetett volna, de centikkel lemaradt Flynn beadásáról. Flynn később egy remek lövéssel vétette észre magát, de Bogdán nagyot védett, a 14. percben azonban már ő is tehetetlen volt, Putterill szlalomozott végig a bal oldalon, beadását pedig Németh ballal terelte a bal alsó sarokba az ötösről.

A meccset eldöntő gól:


Az MTK-tól érkezett csatár közel volt a duplázáshoz is, de nagy erejű szabadrúgása után a kapufa külső éléről vágódott ki a labda, aztán Flynn ismét párbajra hívta Bogdánt, de újfent a Bolton kapusa jött ki győztesen a csatából. A Liverpool honlapja dicsérte Némethet, aki nem csak a 16-oson belül veszélyes, hanem szívesen lép vissza labdákért, amivel láthatóan jó barátságban van, és remekül veszi ki a részét az összjátékból.

Egy nagy Bogdán-bravúr:


A Vörösök fölényére jellemző, hogy Gulácsinak a 60. percben akadt először komoly védenivalója. A hátralévő időben még Spearing veszélyes centerezése után Fojut mentett nagyot a gólraéhesen érkező Némethet megelőzve, a másik oldalon pedig Harsányi lőtt mellé ígéretes helyzetből, de az asszisztens közben emelte a zászlóját, így a gól sem számított volna.

Fotó: Weyer Balázs [origo]

Gulácsi Péter (balra) kapott gól nélkül hozta le a meccset, Németh Krisztián (jobbra) újra betalált, Simon András ezúttal nem jutott szóhoz

Maradt tehát az 1-0-s Liverpool-győzelem, amivel a Mersey-partiak nyolc pontra növelték előnyüket, jövő szerdán éppen a második helyezett Manchester City lesz a következő ellenfél. A Liverpool honlapja Németh Krisztiánt választotta a meccs legjobbjának, a rövid indoklás szerint a 19 éves támadó ismét klasszis teljesítményt nyújtott, bebizonyította, hogy intelligens és gyors játékos, aki tökéletes befejezőember.

Angol tartalékbajnoki:
Liverpool - Bolton 1-0 (1-0)
Liverpool:
Gulácsi - Darby, Insua, San Jose, Agger (Huth, 60.), Plessis, Flynn (Crowther, 72.), Spearing, Brouwer (Bruna, 78.), Németh K., Putterill.
Bolton: Bogdán - Sinclair, Carlisle, Dzemaili (Sheridan, 75.), Charlesworth, Fojut, Thompson, Sissons, Harsányi, Wolze, Smith.
gól: Németh K. (14.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!