Az Atlético nevelése a Real legendája lett - Raúl-sztárportré

Kevés olyan futballista van a mai labdarúgásban, akiről elmondható: profiként csak egyetlen klubban játszott, és már pályafutása vége előtt legenda lett egyesületénél. A Real Madrid csatárára, Raúlra azonban maximálisan igaz ez a kijelentés, hiszen klubszinten a támadó mindent megnyert, amit csak lehetséges. A nemzeti tizeneggyel azonban nem tudott kiugró sikert elérni, és erre az utolsó lehetőség a számára alighanem a nyári Európa-bajnokság lehet - ha egyáltalán ott lesz a spanyolok keretében.

A következő szezonban pedig egyszerűen képtelen volt rosszul játszani. Noha a bajnokságot kissé nyögvenyelősen kezdte, a Bajnokok Ligájában a Ferencváros ellen szerzett mesterhármas új lendületet adott neki, és ismét nagyüzemben kezdte termelni a gólokat.

A szezont végül 19 találattal zárta, amivel ötödik lett a góllövőlistán. Fontosságát mi sem jelzi jobban, hogy szerződése 1996 februárjában ismét módosult, természetesen számára kedvező módon: akkor már évi 150 millió pezeta szerepelt a kontraktusban. A szerződés 2005-ig szólt, és szerepelt benne egy záradék, amely szerint Raúl csak akkor adható el, ha legalább 1,6 milliárd pezetát ajánlanak érte.

Időközben az utánpótlás-válogatottal kijutott az olimpiára, és az U21-es Európa-bajnokságon is a döntőig verekedte magát a hispán gárda, köszönhetően nem kis részben Raúlnak. A fináléban Olaszország volt az ellenfél, és a döntő felemás érzésekkel zárult Raúl számára: ő szerezte ugyan csapata egyenlítő találatát, de a tizenegyespárbajban rontott, és ez azt jelentette, hogy a trófea az olaszoké lett.

Ráadásul 1996 nyarán még egy csalódás érte: noha mindenki a nagyválogatottban szerette volna látni, Javier Clemente nem vitte ki az angliai Európa-bajnokságra, hanem úgy döntött, hogy Raúl inkább az olimpián szerepeljen. Az ötkarikás játékok azonban szintén nem sok sikerélményt hoztak a számára: a csoportból ugyan simán továbbjutott a spanyol válogatott (Raúl Ausztrália ellen kétszer volt eredményes), ám a negyeddöntőben Argentínától súlyos vereséget szenvedett a csapat, és így kiesett.

Mindez azonban különösebben nem zavarta a még mindig csak 19 esztendős futballistát, aki továbbra is bombaformában játszott. Clemente most már nem tehette meg, hogy kihagyja a válogatottból, és 1996 októberében a csehek ellen végre pályára küldte Raúlt.

A fiatal csillag a bajnokságban is kiválóan futballozott, annak ellenére, hogy tulajdonképpen új szerepkört kellett megismernie: Predrag Mijatovic és Davor Suker mögött játszott, teljes sikerrel, hiszen a szezont 21 bajnoki találattal zárta, és ismét aranyérmet akasztottak a nyakába.

Az 1997-es esztendő az immár szokásos szerződésmódosítással kezdődött a számára, ám ekkor már nem Fermín Gutiérrez volt a menedzsere. Vele azért szakított, mert Raúl külön kérése ellenére nyilvánosságra hozta, hogy a Paris Saint-Germain és az AS Roma is ajánlatot tett a focistának. Raúl új képviselői Alberto Toldrá és Ginés Carvajal lettek, akik jól végezték a munkájukat: az 1997 áprilisában aláírt szerződés már csak 2002-ig szólt 2006 helyett, az éves fizetés viszont már 300 millió pezeta volt. A kontraktusban szereplő záradék összege is megváltozott: hatmilliárd pezetára (34,3 millió dollárt) nőtt.