Dárdai Pál: Nincs hová hazamennem

Dárdai Pál január közepén térdműtéten esett át, rá egy hónappal pedig már a kezdőcsapat tagjaként ünnepelte a Bayern München elleni győztes meccset és a Hertha - pillanatnyi - Bundesliga-elsőségét. Az 56-szoros válogatott középpályás és a német főváros elitklubja között már 12 éve nagy a szerelem, de Dárdai legalább ennyire szereti szülőhelyét, Pécset. "A legjobb lenne a berlini Olimpiai-stadiont kiemelni, és a szakmai stábbal, a játékosokkal, az utánpótlással, a szurkolókkal együtt letenni Pécs egyik szegletére" - mondta ezzel kapcsolatosan a 33 éves játékos, aki Berlinben is nagyon sokat morfondírozik azon, miért lett az egykoron sikeres magyar futballból "egy nagy nulla" és mit lehetne tenni azért, hogy jobb legyen.

- Úgy fél tucat évvel ezelőtt azt mondta, 32-33 évesen edzőként szeretne hazatérni Pécsre. Akkor még sincs itt az idő?
- Most edzés nélkül így játszottam a Bayern München ellen, ezért is mondom, amíg az ember bírja, addig játszani kell. A műtött térdemről azt mondták, örülhetek, hogy így néz ki, illik a biológiai életkoromhoz, ezért amíg lehet, focizni akarok. A sportágat Magyarországon leamortizálták, nem fogják fel az értékét, tornából felmentett emberek döntöttek a sorsáról. A német férfikézilabda-válogatott 1997-ben ki se jutott a vébére, majd 10 év múlva világbajnok lett, most az újságok tele vannak vele, 15 ezren járnak ki egy-egy meccsre. A magyar focival fordított a helyzet, nagy kultúrája volt, mégis sikerült teljesen tönkretenni.

- Ha nem akar hazatérni, akkor mihez kezd?
- Ez nagy kérdés, hogy mit fogok csinálni. Koordinálhatnám például a Hertha utánpótláscsapatát, és akkor jó környezetben maradok, vagy hazamegyek, ahol egy fecske nem fog nyarat csinálni, viszont szétidegeskedem magam. Korábban tényleg szerettem volna 34 évesen hazamenni, és két-három évet még Magyarországon focizni. Egyelőre maradok, viszont ha Magyarországon is minden így marad, és nem változik a szemlélet, akkor nincs hová hazamennem. Az, hogy hazamenjek, jókat egyem-igyam, jókat szórakozzak, nem elégít ki. Persze lehet, hogy másképp döntök, akkor kell majd mérlegelnem.

- Miért nem nyit focisulit? A Dárdai név Magyarországon is jól cseng, gondolom, lenne mit átadnia a gyerekeknek.
- Focisulit nyitni butaság, mert csak úgy lehet, ha találok olyan embereket, akikkel van értelme. Legfeljebb annyit lehet tenni, hogy megpróbálom megszerettetni a gyerekekkel a focit. Úgy, hogy hazamegyek, és a nyári szünetben néhány 6-10 éves gyermekhez elhívok egy-két sztárt, majd foglalkozom velük, hogy megszeressék a játékot.

- Nem szeretik eléggé?
- Attól, hogy valaki egy órát eljár edzeni, nem lesz jó futballista, a labdát egész nap szeretni kell. Az a baj, hogy amit a magyar utánpótlásból kiképeznek, az egy selejt, egy nagy nulla. Hiányzik a mentális erő, hiszen nézzék csak meg, ha a Győr a Stuttgarttal, a Honvéd a Hamburggal játszik, összeroppan. A mentalitásban van a hiba, mindenki meg van törve, szegény magyar focistáról meg azt hiszik, milliomos, pedig örülnek, ha kapnak 200-250 ezer forintot, amiből egy profi sportoló még csak nem is tud normálisan táplálkozni. Jó esetben ezer néző figyeli a meccset, és akkor még megkapja a játékos a bekiabáló szurkolóktól is a magáét. A telt ház viszont más világ. Jobban felpörget, más tempót hoz ki belőled. Magyarországon eltávolodtunk ettől a szinttől. Hajnal Tamás olyan fiatalon kiment külföldre, hogy már nem tudták elrontani, míg Gera Zoltán mást csinált tinédzserként, talán azért nem romlott el. Egy másik példa Huszti Szabolcs esete, Garami Józsi bácsi, akit nem bántani akarok, de nem vette észre, hogy Huszti erőszakos, gyors, még kölcsön is adták a Sopronnak, pedig ő a jelenlegi legjobb magyar labdarúgó. Az kevés, hogy páran kikerülnek 16-18 évesen külföldre, majd a másodosztályban fociznak.

- Úgy véli, az edzőkben van a hiba?
- Nem, a mai felnőttcsapat-edzőkkel nincs baj, hiszen ugyanazt tanulják, mint nyugat-európai kollégáik. Ha viszont lemennék a 16-17 évesekhez, azt látnám: sehogyan nem mennek a lőtt passzok. Mire felkerülnek az első osztályba, azzal kell kezdeni a munkát, hogy passzolni kell őket megtanítani. Elképedve néztem tavaly egy NB I-es bajnokit: a csapatok nem jutottak el egymás kapujáig, mintha nem is a kaput támadnák. A játékosokat már 7-8 évesen el kell kezdeni képezni. Én szerencsés helyzetben voltam fiatal koromban, mivel - az Ubrankovics Mihály vezette csapattal - minden hónapban volt két-három nemzetközi mérkőzésünk. Tehetséges korosztály volt az atlantai olimpián részt vett - Fehér Csabával, Lisztes Krisztiánnal, Király Gáborral is fémjelzett - futballválogatotté, szerintem nagy hiba, hogy nem hagyták egyben.

- A mostani fiatalok nem győzik meg?
- Kezdjük a legnagyobb tehetségnek tartott Németh Krisztiánnal, nem tudom, miért téveszti meg vele a drukkereket a magyar sajtó. Ha én lennék a szövetségi kapitány, az egyhetes összetartáson már két nap után hazazavartam volna. Lusta volt, és öntelt, nem láttam, hogy mutatni szeretne valamit. Amikor Angliában kölcsönadták, azt mondtam, két meccs után már a kórházban lesz, s ha nem is a lábát rúgták le, hanem a fejét, de igazam lett. Gulácsi Péterből viszont nagyon nagy kapus lehet.

- És a Real BL-keretébe meghívott Szalai Ádám?
- Ő nagyon szorgalmas, hajt az edzéseken, belőle jó csatár lehet, bár nem ártana, ha a felnőttek között is szerepelhetne az első osztályban.