Ha elnökdinasztiákra gondolunk a nemzetközi labdarúgásban, akkor a legtöbb szurkolónak alighanem elsőként az Internazionale, illetve a Moratti család jut az eszébe.
A klub történetének legeredményesebb időszaka, a "Grande Inter" létrehozása Angelo Moratti nevéhez fűződik, aki 1955 és 1968 között irányította a klubot. Ezen időszak alatt a kék-feketék nyertek három bajnoki címet, de ami még fontosabb, kétszer is elhódították a BEK-et - ezt azóta sem sikerült megismételniük.
Amikor Angelo Moratti fia, Massimo 1995-ben a klub élére került, akkor az volt a célja, hogy megismételje édesapja sikereit, és ennek érdekében nem sajnálta a pénzt, azonban az első bajnoki címre is több, mint tíz évet kellett várnia, ráadásul a 2006-os pontvadászatot is csak a zöld asztal mellett nyerte meg a klub, köszönhetően a calciopoli-botránynak, és a Juventus büntetésének.
A milánóiak azóta további két bajnokságot nyertek, és most is vezetik a Serie A küzdelmeit, de a BL-ben az elődöntőnél tovább nem jutottak. Moratti 2004-ben le is mondott a posztjáról, bár továbbra is a klub fő tulajdonosa maradt, azonban Giacinto Facchetti 2006-os halála óta ismét ő az Inter elnöke - és abban bízik, hogy idén talán végre sikerül édesapja nyomdokaiba lépnie, legalábbis ami a nemzetközi sikert illeti.
Az Inter egyik fő riválisának, a torinói Juventusnak is akad egy elnökdinasztia a történetében, hiszen az Öreg Hölgynél az évek során az Agnelli család három tagja is betöltötte ezt a pozíciót. A família a torinói székhelyű autókonszern, a FIAT tulajdonosaként lett ismert, a cég alapítójának, Giovanni Agnellinek a fia, Eduardo pedig 1923-ban került a klub élére - és sokak szerint nagy részben neki köszönhető, hogy a Juvéből komoly és sikeres futballcsapat lett.
Három évvel később a torinóiak megnyerték a bajnokságot, az 1930-as évek elején pedig egyeduralkodónak számítottak a Serie A-ban, sorozatban öt bajnoki címet szerezve. Eduardo Agnelli az utolsó diadal évében, 1935-ben egy repülőgép-balesetben hunyt el, és a família később is szoros kapcsolatban maradt az egyesülettel - még ha tagjai hivatalosan nem is mindig voltak ott az irányítók között.
Eduardo fia, Gianni Agnelli 1947 és 1954 között a tiszteletbeli elnöki posztot töltötte be a Juventusnál, majd pedig testvére, Umberto Agnelli irányította a torinóiakat 1955 és 1962 között.
Balra Lapo Elkann, Gianni Agnelli unokája, mellette a néhai Umberto Agnelli
Az AS Romát jelenlegi első embere Rosella Sensi édesapjától, Franco Sensitől örökölte a klub elnöki posztját. Sensi 1993-ban került a klub élére, és vezérletével az egyesület ismét az olasz labdarúgás élcsapatai közé emelkedett, 2001-ben megnyerte a bajnoki címet, és azóta négyszer is a második helyen végzett.
Olaszországban egyébként egyáltalán nem szokatlan, hogy a klub elnökének elhunytával valamelyik rokona veszi át a szerepkörét: az AS Románál például 1991-ben Dino Viola halálát követően özvegye, Flora került az egyesület élére. Az Atalantánál pedig jelenleg a korábbi elnök, Ivan Ruggeri fia a fő döntéshozó, mivel az idősebb Ruggeri 2008 januárjában agyvérzést kapott, és azóta is kórházban ápolják. A bergamóiakat az sem zavarta, hogy Alessandro Ruggeri mindössze 21 esztendős - ezzel ő minden idők legfiatalabb elnöke a Serie A-ban.
Persze nem csak Olaszországban találunk elnökdinasztiákat: Angliában például Németh Krisztián jelenlegi állomáshelyén, a Blackpoolnál az Oyston família szerepe megkerülhetetlen. Az 1934-ben született Owen John Oyston, aki varrógép-ügynökből lett Nagy-Britannia egyik leggazdagabb üzletembere, 1987-ben vásárolta meg a klub részvényeinek többségét.
Elnöki pozíciójáról 1996-ban azonban le kellett mondania, mivel nemi erőszakkal vádolták, sőt, el is ítélték, és három évet töltött börtönben. Egy ideig felesége, Vicky irányította a Blackpoolt, majd 1999-ben fia, Karl került az egyesület élére, és azóta is ő a klub elnöke.
A jelenleg szintén az angol másodosztályban szereplő, de az élvonalba tartó Wolverhampton Wanderersnél pedig a Hayward család írta be magát a klub históriáskönyvébe. A gyermekkora óta a Farkasoknak szurkoló Sir Jack Hayward 1990-ben vette meg az egyesületet, és innentől kezdve rengeteget költött magánvagyonából arra, hogy a klubot visszajuttassa az élvonalba - de ez csak egyszer, és mindössze egyetlen szezon erejéig sikerült neki.
Dave Jones és Sir Jack Hayward ünnepli a Wolves feljutását a másodosztályba 2003-ban
Nem csak ő, hanem a két fia is betöltött vezető szerepet a Wolvesnál: Jonathan 1997-ig volt a Wolverhampton elnöke, de hogy nem végezte tökéletesen a munkáját, azt jól jelzi, hogy két évvel később saját édesapja jelentette fel pénzügyi visszaélések miatt... Ezután Sir Jack lett a klub elnöke, majd 2003-tól kezdve másik fia, Rick irányította az egyesületet, egészen 2006-ig. A Hayward család 2007-ben végül eladta a klubot, de ezt követően sem szakadtak el a Wolverhamptontól, hiszen egy éven keresztül Sir Jack unokája, Rupert is tagja volt az új vezetőségnek.
Külön érdemes szólni a spanyol Sanz családról, amelynek két tagja két különböző futballklub elnöki pozícióját töltötte be - persze nem egy időben. Lorenzo Sanz a Real Madrid vezetőjeként vált ismerté a sportágban: már 1985-től dolgozott a királyi gárda igazgatóságában, és tíz évvel később elnöknek is megválasztották.
Tevékenységét tulajdonképpen sikeresnek mondhatjuk, hiszen irányításával a madridiaknak sikerült ismét megnyerniük a Bajnokok Ligáját (a legrangosabb európai sorozatban azt megelőzően a klub utoljára 1966-ban diadalmaskodott), sőt, kétszer is elhódította a BL-trófeát - ám a 2000-es elnökválasztáson mégis Florentino Pérez mögé szorult.
Lorenzo Sanz
A sportágtól azonban nem szakadt el: először az olasz Parma FC-t próbálta megvenni, majd miután ez nem sikerült, a Málaga fő részvényese lett. Itt azonban nem tartott igényt az elnöki pozícióra: azt inkább fiának, Fernando Sanznak adta, aki egykoron éppen édesapja elnöksége alatt volt a Real Madrid focistája, majd hét éven keresztül játszott a Málagában.