A három héttel ezelőtti első felvonáson a Cardiff remek teljesítményt nyújtva ért el 0-0-t az Ágyúsok ellen, de az Emirates-stadionban jóval visszafogottabb arcát mutatta a walesi csapat.
Már a meccs elején magához ragadta a kezdeményezést az Arsenal, és egy ideig csak Heaton kapus bravúrjai miatt maradt a 0-0. A 20. percben azonban megtört a jég, Eduardo tette ki a labdát balra, ahol Vela érkezett és szépen emelt középre, Eduardo pedig hat méterről a jobb sarokba bólintott.
A brazil származású horvát csatár először szerepelt a kezdőcsapatban, mióta felépült a tavaly februárban a birmighami Martin Taylor belépőjétől elszenvedett lábtöréséből.
A 34. percben kettőre növelte góljai számát a hazai alakulat, Nasri szögleténél Bendtner mozgott a rövid sarok irányába, aztán szépen csúsztatott a bal sarokba. Bendtner később a kapufát is eltalálta, majd közeli lövését Heaton szedte ki bravúrral, óriási volt a különbség a két csapat között, a tavaly döntőt játszó Cardiffnak egy célja maradt, hogy megússza a nagy verést.
Ez végül nem jött össze, mert Eduardo büntetőből szerezte csapata harmadik, saját maga második gólját, a legvégén pedig Bendtner passza után Van Persie szállította a negyediket egy köténygóllal, az Arsenal a következő körben ismét egy másodosztályú gárdával, a Burnleyvel találkozik majd.
FA-kupa, 4. forduló, megismételt mérkőzés:
Arsenal - Cardiff City (II.) 4-0
gól: Eduardo (20., 60.), Bendtner (34.), Van Persie (89.)